Boldogság

Előszó

Részlet a könyvből:

„Kedves Barátom! Levelet kaptam Alekszandra Ivanovna Gorevától. íme néhány rólad szóló sora: „Nem tudja, hol van Voropajev? Súlyosan megsebesült és a front mögé szállították. Azt mondják, hogy Voropajevet bizonytalan időre szabadságolták, de semmi közelebbit nem tudunk róla. Mindnyájunkról megfeledkezett. Ha megtudja, hogy mi van vele és hol tartózkodik, pár sorban azonnal értesítsen. Tábori póstaszámom a régi." Voropajev összegyűrte a levelet és átdobta a fedélzet korlátján. A gőzhajó a mólóhoz közeledett. Alkonyodott. A hegyekre már árnyék borult és a kék minden színárnyalata elömlött rajtuk. Olyan festőien tornyosultak a város fölött, mintha alacsony viharfelhők volnának. A város körül elterülő hatalmas, szürkéllő kertek a hegyszoros torkolatánál gomolygó ködre emlékeztettek, a felhők éles árnyéka pedig széles sötét szakadékokként rajzolódott a hegyoldalakba. A kis öböl zománckék vize visszatükrözte a kékes színben játszó hegycsoportot, az égboltozat lágy színét és még egy mélységes gyöngéd és gyönyörű valamit, ami felülről láthatatlanul nézett a tengerbe - talán a távoli házakból idehallatsz zenét, talán az erdő nehéz, s a víz fel áradó illatát, talán a rádióban éneklő nő messzehangzó, erőteljes hangját, mely szabadon szárnyalt a tenger és a föld felett és úgy illett a tájhoz mintha csak maga a hegyek szelleme volna. Vissza