Boldogtalan királynék

Fülszöveg

"Az olyan személyek, mint ön, az állam tulajdonai", közölte félreérthetetlenül XIV. Lajos az unokahúgával, Marie Louse orléans-i hercegnővel, amikor az könnyekben tört ki, mert Spanyolország testileg-lelkileg degenerált királyához készültek férjhez adni. Pármai Izabella, a későbbi II. József császár hitvese pedig a következőket írta A hercegnők sora című művében: "A mi sorsunk vitathatatlanul a legboldogtalanabb". Képtelen volt viszonozni férje szerelmét, és a haláltól várta a megváltást. Utóda, a bajorországi Jozefa őszinte odaadással viseltetett a férje iránt, de csak megvetést, megalázást és durvaságot kapott. Hasonló volt a boldogtalan Braunschweigi Erzsébet Krisztina élete Nagy Frigyes porosz király oldalán. Az orsztrák Leopoldina pedig még a fizikai bántalmazást is kénytelen volt eltűrni férjétől a messzi Brazíliában. Majdnem minden európai fejedelmi udvarban akadtak hasonló tragikus házasságok. A fejedelmek leányait egyszerűen árunak tekintették. Sokszor már gyermekkorukban férjhez adták őket államérdekből valamilyen távoli országban, hogy egy olyan férfi mellett éljék le az életüket, akit azelőtt még csak nem is láttak. S mindehhez elviselhetetlen nyomás társult, hogy minél előbb szüljenek trónörököst. Az senkit nem érdekelt, hogy boldogok-e. Hogy hogyan bántak a királyi feleségekkel, és mennyire ki voltak szolgáltatva testileg-lelkileg férjüknek, az angol VIII. Henrik példája mutatja a legszemléletesebben, aki két feleségét is a vérpadra küldte, amikor megunta őket.
Nagy árat kellett fizetni azért a kétes dicsőségért, hogy valaki koronát viselhessen. Akadtak azonban olyan királynék is, akik nem hagyták megtörtni magukat, s minden szenvedésük ellenére volt annyi erejük, hogy meghatározó módon befolyásolják koruk politikai eseményeit. Vissza