Szerelem az élők világában II. (töredék)

Fülszöveg

Könyvem mindazokhoz fordul, akik tudnak értelmesen gondolkozni s elég bátrak ahhoz, hogy maguk alkossák meg a maguk világnézetét. Szívós kovász a világ, s csak az bír rajta keresztülhatolni, aki nem fél se ördögtől, se pokoltól. Természetes, hogy csak érett emberekre gondoltam. Érett pedig mindenki, aki csak egyszer is átélte a megnyilatkozás óráját, amikor feltört lelkéből a megismerés szomjúsága. Amikor belátta, hogy ez az egész kérész-élet minden hajszájával, minden csalódásával végtelenül észnélkül való valami, hacsak nem ad néki magasabb értelmet a megismerés, az a kis gyertyavég, aminek »gondolkozás« a neve, ami ebben a sötét zűrzavarban egyedüli segítő eszközünkül adatott. Aki a megismerést keresi, mez nélkül jár s csak egy a fedő köntöse: az igazság. De ehelyett aczélos keménységgel megy neki egyetlen fénylő czéljának s nem tántoríthatja el félreértés. Az ilyennel megférek, minden egyéb emberrel szemernyit sem törődöm. Tényekből rótt alkotmányom gerendáit több-kevesebb szerencsével a modern élettani és zoológiai kutatás beláthatatlan térségein keresgéltem össze. De ahogy összeeszkábáltam őket, ami bölcsészeti jelentőséget adtam nékik, az egészen szubjektív dolgom s magam viselem érte a felelősséget. Aki maga tekinti át a tények mezejét, azt nem kell külön emlékeztetnem arra, hogy folyik ott folyton minden dolog, s hogy évül el gyakran szinte ujjaink között, ha megmarkoljuk. Azonban bátran leszámíthatunk egy csomót a részletek érvényéből: az egésznek logikája megmarad s megőrzi értékét, hatását jóval túl ezen vagy azon a pókhálószálon. S - úgy hiszem - az egyszer kivívott alapvető tényeknek vaskos, jókora törzsét ma már nem lehet feldönteni, - akárhogy jogában marad is a kételkedés - hisz magam is mindenkor síkra szálltam azért, hogy mentől kevesebb csorbája essék ennek a jognak. Előadásom külső formáját a legalkalmasabbnak tartom, hogy eredményt érjek. Azt a hitet vallom, hogy a szigorú szaktudás tereit, ahová egész vagy fél igazságokat halmozunk, s azokat a közöket, ahol az általános gondolkozás és világbuvárlatnak már inkább csak nagy körvonalaival tudjuk magunkat megértetni, a művészet hidalja át. És pedig a művészet mindenféle eszköze, kezdve a fényes páthostól egészen a tarka humorig. A művészetnek persze van még ezer más feladata. De itt is megvan a maga szerepe - apró, kedves szerepe, amelyet mégis végtelenül fontossá tesz az a meggondolás, hogy hány ezer ember akar gondolkozni, hánynak kell a boldogsághoz a gondolkozás, akik azonban sohasem jutnának a tudomány egynémely, kiváltképpen kovászos tényeinek birtokába. Vissza