Előszó
Azt mondják róla a barátai ebben a könyvben, hogy csak úgy szórta a poénjait, s adta mindenkinek, így aztán azok közkinccsé lettek, csak ő nem gazdagodott meg belőlük soha.
Azon gondolkodom,...
Tovább Előszó
Azt mondják róla a barátai ebben a könyvben, hogy csak úgy szórta a poénjait, s adta mindenkinek, így aztán azok közkinccsé lettek, csak ő nem gazdagodott meg belőlük soha.
Azon gondolkodom, hogyan is lehetett volna másképp. Olyan nincs, hogy az ember ül társaságban, szituáció kellős közepében, és ugye mindig szituáció van, eszébe jut valami, egy jó mondat, egy gesztus, és akkor azt nem mondja ki, nem mutatja, mondván, most nincs helyzet. Majd legközelebb mondom, amikor fellépés van, majd később írom le, amikor lapzárta van,
Az már ugyebár csinálmány; poénjaival ne gazdálkodjék az ember. Ami ki akar jönni, annak ki kell jönnie, az már indifferens, hogy hol és mikor. Mert olyan nincsen, hogy csak rendelésre jön elő valami (dehogyis nincs, csak ilyen van).
Ha nincs rádió, televízió, ha nincs újság, színház, fellépés és nyilvánosság, mondjuk csak lakatlan sziget van, Boncz Géza akkor is kirakja magát; az nem az ő szégyene, hogy rosszul lett gazdálkodva a tehetségével. Példának okáért, írhatott volna többet, jóval többet, én egyszer rá is akartam venni, hogy ezután kizárólag csak írjon; úgy nézett rám, mint aki azt mondja: minek.
Vissza 
