Úri világ

Előszó

Szeptember elsején még gyönyörű nyár volt Budapesten. A fák megőrizték zöld ruhájukat. rákos felől üdén, söttékéken jött az alkonyat.
Két faitalember haladt az Andrássy-uton. Egyetemi hallgatók. Két vidéki fiú. Az egyik most először volt Budapeste. A másik mutogatta neki a várost, mely most már annak is ottona lesz.
Az Andrássy-út vége felé a nagyobbik egy utcasarkon megállott. Bemutatott a mellékutcába.
- Tavaly itt laktam. Abban a harmadik, ócska sárga házban. Negyedik emelet, szélső ablak. Még egyszer nem költöznék oda.
- Rossz lakás volt?
- Nem. De hakinéztem az ablakon, ezt láttam ni.
Rámutatott az átellenes Andrássy-úti sarokra. A vaskerítésen túl gyönyörű kert, zöld pázsitmezők, néhány remek öreg fa, a kert közepén emeletes, zárkózottan elegáns ház.
- Tudod, kié ez? Ez a Feliczi-palota.
A vidéki fiú megnézte a házat:
- Aza hires, gazdag Feliczi? Feliczi Félix. Hallottam hírét. Szép.
A két egyetemista nézte a házat és a kertet, amely felől hűvös csend és jószag áradt. Vastagon talpalt cipőben voltak mindketten, az egyiknek még anyja varrta az ingét, a másik az otthoni bazárban vette, a ruhájuk az apjuké volt, a kis szabó kifordította és rendbehozta.
- Na és? - Kérdezte a kisebbik. - Mi bajod neked ezzel a házzal?
A nagyobbik elfintorította az orrát.
- Csak az, hogy néznem kellett. A házat meg az életüket. A kertészt, ahogy unatkozva nyeseget a kertben. Az inast, aki a kutyát sétáltatta a fák közt és aranygombok vannak a lirvéjén. Az egyik fiút, akinek beláttam a szobájába, amint minden este kötötte a szmokingnyakkendőt a tükör előtt. A másik fiút, ahogy rohant ki a sportkocsiján reggel a házból és szélcsendesen kormányzott este haza. A nagy fekete autójukat, ahogy nesztelenül vitte őket este, feketében és selymekben, az egész családot valahová élvezni. Ragyogni, szórakozni. A forgalmat, öregem, autóknak, dámáknak, uraknak azt a parádés forgalmát, ami itt van. És nem utolsó sorban a lányukat, azt az unatkozó, azt a gyönyörű, azt a kényes szép lányukat, ahogy ott kiszállott a kertben az autójukból, ahogyott megállt néha valamelyik erkélyükön, ahogy láttam néha éjszaka azon az üveges verandán át, amint táncolt fiatal urakkal - nem, öregem ez nem nekünk való dolog. Mindennap ezt nézni. Ezért nem költöznék ide vissza, nincs az a pénz.
- Értelek, - Mondta a fiatalabbik és elhajította a cigerettacsutkáját.
Tovább mentek, egy darabig szótlanul. A kis palota hidegen nézett utánuk. Vissza