Borbarát 2002. ősz

Előszó

Éppen csak elszelelt a hajnal, de a Nap már pirongatja a föld felszínét: derengenek a göröngyök a meleg alatt. Talán az örök derűlátás mondatja, hogy a következő órákban nem a perzselés lesz a fájóbb, hanem a meleg lesz simogatóbb a növénynek? Valami szakadatlan jó akarás segít, hogy a szóló kihordhassa gyümölcsét? Valami örök hit, hogy lesz termés a következő őszön is? Bármennyire agyonidézett a gondolat, de szeretet nélkül egészen egyszerűen nem megy: nem lesz a szőlőből bor, nem lesz a gyermekből felnőtt, és nem lesz az emberekből közösség. Mondott már olyat szőlész, hogy én ettől a szőlőtől nem kaptam semmit, csak munkát és szenvedést? Ha gondolta, sem állíthatta ezt, mert szerette a szőlőt, hát távol tartotta baltáját a tokétól. S mert szerette, előbb vagy utóbb örömet kapott tőle, és minél többet gyötörték egymást, annál nagyobb lett megelégedettsége. Vagy nem a rossz gyermekek adhatják végül a legnagyobb szeretetet, és nem az elveszett bárány megtalálása hozza el a legnagyobb vígasságot? Ha valaki azt mondja, hogy a rám bízott szőlőtől nem kaptam semmit, a rám bízott gyermektől nem kaptam semmit, és a közösségtől, amiben élek, nem kaptam semmit, gyakran csak a szeretet hiányát leplezi.
A bor és az ember ugyanis furcsa lények. Akkor adják a legnagyobb örömöt, ha ifjú korukban olyanoktól kaptak, akik nem követelték a viszonzást. A megváltókat nem lehet lecserélni: a szőlőt sem, a földet sem és a vincellért sem. Vissza