Bohóc vérben és vasban

Fülszöveg

Dózsa László (1942) színművész tizennégy évesen vett részt a Rákóczi úti harcokban 1956-ban...
A forradalom vérbe fojtása után két sírásó vette észre, hogy még életben van, és kihúzták a tömegsírból.
Szerzőtársával, Borbély Lászlóval (1968) elmesélik a színész szenvedéstörténetét, felidézik a Rákóczi úti harcokat, a népligeti vurstliban töltött gyermekkort és a pályafutás legemlékezetesebb alakításait (Egerek és emberek, Tartuffe, 80 huszár, Napsugár fiúk...)
A szerzők nem csupán Dózsa László szemszögéből tárják fel a múltat, hanem több kiváló művésztársat - Kemény Henrik, Sára Sándor, Kerényi Imre, Szinetár Miklós, Hámori Ildikó, Harsányi Gábor, Müller Péter, Ágh István, Szersén Gyula, Raksányi Gellért, Ambrus András - is bevonnak a személyes emlékezésbe. A Rákóczi úti harcok napjaira szabadságharcos bajtársakkal együtt tekintenek vissza.
A Bohóc vérben és vasban egyszerre drámai hangvételű életmű, fordulatos had- és színháztörténet valamint irodalmi szellemidézés, melyben a főszereplő édesanyján kívül megjelenik egy titokzatos népligeti fehér bohóc, akire Dózsa László így emlékszik: "Ugyanolyan bohóc akartam lenni, mint ő. A lélek porondján akartam létezni, ahogyan ő. Elegáns volt. Az arca lisztfehér, festett szemöldöke balra magas évben szaladt. Egyik tekintetében fájdalom tükröződött, a másikban akkora öröm, melyet csak a teremtés képességével megáldott lélek élhet át... Rettenetes élmény volt, amikor előadás közben fogdmegek jöttek érte. Nem tudom, hogy mi bűne lehetett. Annyi időt sem adtak neki, hogy lesminkeljen. Úgy, ahogy volt, fehér bohócruhában, megbilincselve elvitték. A fehérbohóc látványa volt maga a szabadság, és a szabadságot vitték el megbilincselve..." Vissza