Bős

Előszó

Szülőföld, szülőfalu. Csallóköz, Bős. Édes gyümölcs és nemes magja. Az ép érzékű embernek saját szülőfaluja mindig "szerelmes érdekeltsége, elfogultsága". S az marad, ha elsodorják is tőle idővel az évek. "Bizonyos lágy érzelem fogja-el a legkeményebb kebelt is azon a tájékon, mellynek ege mosolygott vagy zordonkodott születésünkkor felettünk, a melly látta érzeményeinket fejledezni s nyílni, s a szárnyékony tündér évek arany álmaikat s felleg váraikat támadni és enyészni, épülni és omlani. Biztos ismerősök képökben tűnik-fel minden bokor, minden fa; érthetően szóll hozzánk a csevegő madár dala, a csörgő patak zúgása, sőt érthető szellemi hangokat susog fülünkbe a lengő szellő is. Egy szóval minden ismert tárgy, minden szokott hely, keserü édes emlékeket ébreszt bennünk azon a környéken, mellyben élő kedveseink laknak s elhúnyt szülőink és rokonaink tetemeik prolanak" - írta a múlt században bizonyos Stettnek György a nagy költő Vörösmarty Mihálynak.
Az önvesztés veszélye fenyeget ott, ahol a szülőföld, a szülőfalu múltját feledni hagyják. Bizonyára ez a felismerés késztette Bős Község Önkormányzatát is a falu új szellemű helytörténetének megíratására. A szlovákiai magyarság ugyanis az elmúlt nyolcvan év során alig foglalkozhatott a múltjával. Nemcsak a két világháború megpróbáltatásait kellett elszenvednie, hanem az impériumváltások és a társadalmi rendszerváltozások egész sorát. A történelem széllökései régiónk emberét elsősorban a kapaszkodásra, a fennmaradásra ösztönözték. Kisebbségi sorshelyzetben a mindennapi létfenntartási gondok nem hagytak neki elég erőt és időt arra, hogy a múlt dolgaival bíbelődjön. Vissza