Gyémántográfia

Előszó

Gyémánt! Bizony, az! Még hozzá a javából! Legalább 100 karátos!
Nem ismerek kortárs magyar festőművészt, aki Őnála élesebb szemmel tekintene körül világban és mondana ítéletet az őt körülvevő valóságról: keményen, szigorúan és megvesztegethetetlenül. Akár portrét fest, akár tematikus képet, akár tájképet, a keze alatt minden végleges, megfellebbezhetetlen és visszavonhatatlan ítéletté válik.
Sosem felejtem el a pillanatot, amikor közelebbi munkakapcsolatba kerülhettem Vele. Samuel Beckett Godat-ra várva című színművére készültünk a (sajnálatosan oly rövid életű) Művész Színházban, s Őt kértem fel a díszlet megtervezésére. Néhány mondatos kötetlen egyeztetés után, (mindketten egyetértettünk abban, hogy a produkció a mi sajátos, mai magyar valóságunkról kell hogy szóljon) már másnap hozta az első skicceket. Döbbenetes pillanat! A színpadkép óriási, végtelenbe vesző szemétdombot ábrázolt. Előtérben az a bizonyos egy szál, kiszáradt, halott fa, mögötte pedig a szürke, koszos - mintegy graffittikkel telefirkált - égbolt. Bízvást állíthatom: ilyeténképpen meg is határozta az egész előadásunkat. Nem vitás, ez a fajta díszlettervezés nem igen dívott akkoriban magyar színpadokon, mondanom sem kell hát: az egész produkció ennek megfelelő felhördülést is keltett az ítészekben (némely csekély kivételtől eltekintve). A magam részéről a mai napig is életem egyik gyönyörű kalandjaként tartom számon. Vissza