Botticelli

Előszó

Botticelli mindig is előkelő helyet foglalt el az itáliai reneszánsz művészei között, ugyanakkor a műértők sokáig nem tulajdonítottak kiemelkedő jelentőséget életműveiről, anélkül hogy kiemelték volta tehetségét a többi mesterhez hasonlítva. Ugyanez mondható el a korszak irodalmi forrásmunkáiról is (F. Albertini: Memoriale; A. Billi: "Libro"; Anonimo Gaddiano). Később művészetének varázsa egyre inkább halványulni látszik. Még a XIX. században is, amikor a régi olasz mesterek iránti érdeklődés fokozatosan újra élénkülni kezdett, a műértő közönség inkább Perugino fanatikus vallásossága és szigorú ábrázolásmódja, semmint Botticelli művei iránt lelkesedett. A reneszánsz művészet lelkes csodálója, Jacob Burcdhardt sem sorolta vissza a firenzei kortársak által megelőlegezett helyre Botticellit, és Cicerone című művében művészi erényei helyett sokkal inkább gyengeségeit domborított ki: "Botticelli nem tudott felérni saját ambícióihoz. Az életet és az érzelmeket szerette lendületes mozdulattal felvázolni, és gyakran ügyefogyott sietséggel dolgozott. A szépségideál, melynek elérésére vágyott, belemerevedett egy visszatérő, messziről felismerhető arctípus ábrázolásába, amelyet itt-ott igen bájosan, ám sok helyütt inkább egyfajta darabossággal fest meg, anélkül hogy életet lehelne bele".
Az itáliai festészet történetéről szóló munkájában G. B. Cavalcaselle még ennél is leereszkedőbb hangnemben beszél Botticelliről, akit messze földije, Domenico Ghirlandaio mögé rangsorol. Morelli szigorú kritikája hasonlóan igaztalanul marasztalja el Botticellit. Elsőként az angol festők fordultak kitüntetett figyelemmel Botticelli munkássága felé. Miután a preraffaeliták - különösen Dante Gabriel Rossetti és Burne Jones - valóságos Botticelli-kultuszt honosítottak meg, a festő tekintélye látványosan nőni kezdett, és századunkban számtalan népszerűsítő monográfia és jó néhány alapvető tudományos munka született életművéről. Mára Botticelli képei a műkincspiac legértékesebb műalkotásai közé tartoznak. Vissza