Brodarics históriája a mohácsi vészről

Előszó

1526. augusztus 29. - a mohácsi csatavesztés napja - történelmünk egyik fordulópontja lett. A középkori erős, önálló magyar állam sorsa ugyan nem csak ezen a napon és ezzel a katasztrofális vereséggel dőlt el, hiszen régóta érlelődtek már a bukás előzményei, s másrészt a csata után sem volt talán minden menthetetlen, mégis, az esemény szimbólummá vált, s nem alaptalanul. Egy nagy történelmi dráma utolsó előtti, döntő felvonására emlékeztethet bennünket a mohácsi ütközet története, ahol összesűrűsödik a cselekmény és a végkifejletet előidéző döntő fordulat bekövetkezik. Az ilyen sorsforduló történeti eseményeknek ritkán van méltó krónikása, olyan, aki szigorúan a valósághoz ragaszkodva költői magaslatra tudja emelni elbeszélését, s aki a nagy történeti összefüggéseket éppoly hitelesen felvillantja, mint az egyes emberi sorsokat, egyéni tragédiákat.
Mint szerencse a szerencsétlenségben, a mohácsi csatának akadt ilyen krónikása Brodarics István személyében. Az 1470 körül született humanista fényes hivatali és egyházi karriert futott be. Olaszországi tanulmányai után egyre magasabb funkciókba emelkedett, s a csata idején már kancellár, vagyis a központi állami hivatal vezetője, s egyúttal szerémi püspök volt. Megmenekülve a halál torkából, a Mohács után megválasztott két király közül János párthíve lett és 1539-ben bekövetkezett haláláig szolgálta őt ellenfelével, Habsburg Ferdinánddal szemben. Vissza