Pusztuló értékeink

Előszó

Szabadidőm legkedvesebb elfoglaltsága gyermekkorom óta a rajzolás. Evvel kapcsolatban különösen is megmaradt emlékezetemben egy eset, amikor serdülő koromban szüleim a korosztályomban már illendő bálozásra inspiráltak, ám én szívesebben üldögéltem az udvar közepén, ölemben egy rajztáblával, hogy a szomszéd öreg házak omladozó kéményeit rajzolhassam.
Érdeklődésem nem csak a képzőművészet, hanem a régi építészeti formák iránt is megmaradt, s ez a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán mélyült tovább, ahol rajzot és földrajzot tanultam. Ez időben nagy hatást tettek rám a néprajztudomány nagyjainak remek rajzai, mindenekelőtt Hermán Ottóé, Jankó Jánosé, Györffy Istváné és az író, képzőművész, építész Kós Károlyé.
Kezdő pedagógusként is tovább vonzott a népi kultúra hagyományos formavilága. Ennek karakterisztikus megtestesítését jelentette számomra Hajdúnánás, melynek archaikus vonásai, vagyis a jó értelemben vett konzervativizmusából eredő ragaszkodása a hagyományos kultúra több eleméhez - legalábbis küllemében, a látható szférában - máig tartó hatást és elkötelezettséget váltott ki bennem.
1979-ben telepedtem meg itt, s az elmondottak alapján természetes volt, hogy részt vegyek és motiválójává váljak a 80-as években nyaranta megrendezett népművészeti táboroknak. Látva azonban azt, hogy többszöri próbálkozás, sőt mi több, sikeres múzeumszervezés után - mely az elmúlt évszázad során többször is megvalósult a gimnázium tudós tanárainak áldozatos munkájával, mint amilyenek pl. Nemes Félix, Molnár József vagy Dankó Imre voltak - mégsincs a városnak múltjára emlékeztető gyűjteménye, a hajdúböszörményi kollégák segítségével 1983-ban egy hitelesen berendezett hajdúházat, azaz tájházat szerveztünk. Vissza