Előszó
Genius Laci - a hely szelleme. Nehezen meghatározható dolog. Oxfordban az ősi egyetem a hagyományaival, Esztergomban a Szent István alapította érsekség nem kevésbé nemes tradícióival, a holland Goudában viszont tonnányi sajthegyek adása-vétele csütörtökönként. Ahogy azt a középkor óta teszik...
De mi a hely ? Erre se mindig könnyű válaszolni. A helyek, a városok az évszázadok során sokat változtak. Veszprém locum-ja például nem az volt és nem ott volt, ahol ma. A nagyon nagy metropolisoknál van genius-a az egyes városrészeknek is. Nem hiszem, hogy Manhattan szelleme New Yorkban azonos lenne Brooklynéval.
És mi Budapesten a hely, aminek szelleme van? Merthogy ez a város, így, ezzel a névvel, ezzel a kiterjedéssel, ezzel a szellemmel - alig 125 évvel ezelőtt született. Volt-e külön géniusza Budának, és volt-e Pestnek, volt-e Óbudának? S van-e ma?
Azt hiszem, kevés bölcsebb cselekedet volt a magyar históriában az 1873-as városegyesítésnél. Három város élt itt egymás mellett, egymástól függetlenül: a kézművesek, polgárok Pestje, a már akkor is előkelőbb, visszahúzódóbb Buda, meg a sváb szőlőművelők Óbudája. Éltek, fejlődtek, pusztultak egymás szomszédságában. A tatárjárást átvészelve a másik kettő után Buda is benépesült.
Soha szerencsésebb szimbiózist. A nagy folyó két partján a három város olyan városképet hozott létre, amihez kevés fogható. A városok általában is rendszerint folyópartra települtek, átkelőhelyekhez. Aztán gyűrűsen terjeszkedni kezdtek, de a vizén ritkán keltek át. Inkább csak a kisebbeken, mint Róma a Tiberisen, meg Párizs a Szajnán, a szigetről mindjárt kétfelé. Ezek lettek aztán az igazán szép városok. London a Temze, Bécs, Pozsony, Belgrád a Duna félpartján soha nem ért, nem ér fel velük. Budapest (meg Prága) az a hely, ahol három középkori város addig felelgetett egymásnak a két partról, míg hangjuk egybe nem csengett, s ahol később egymásra találva össze nem ölelkezett.
Vissza 
