Budapest kelet-nyugati főútvonala

Előszó

Budapest területe kedvező földrajzi helyzete révén évezredek óta település színhelye volt. A középkorban a város fejlődése nagyon lassú és csak a XVIII. sz. közepétől indul meg Pest, Buda és Óbuda fejlődése és városiasodása. A három város 1873-ban egyesült, és Budapest a századforduló idején Európa nagyvárosai között már a 8. helyen állt.
Pest és Buda rohamos növekedése szükségessé tette, hogy a városkialakítás mind építészeti, mind közmű és közlekedés vonatkozásában rendezett körülmények között fejlődjön, és így már 1805-ben Hild János elkészítette az első városszabályozási tervet. Budapest tervszerű fejlesztését 1808-tól az ún. Szépítő Bizottság, ezt követően a kiegyezés után pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányította. Az egész városra kiterjedő szabályozási terv készült és ez a terv határozta meg a város mai sugaras és gyűrűs főútvonalhálózatát. A Közmunka Tanács által végrehajtott városépítési tevékenység eredményei közül a legfontosabbak a mai Népköztársaság útja, a Nagykörút és a Rákóczi út kiépítése, az útban levő épületek elbontásával, a dunai hidak és rakpartok megépítése, valamint a városi vízvezeték- és csatornahálózat létesítése és a fontosabb közintézmények helyének kijelölése. Az úthálózat vízszintes és magassági vonalvezetése, történelmi eredete ellenére, a korszerű járműközlekedés szempontjából is kedvezőnek minősíthető. A gépjárművek számának rohamos emelkedése miatt egyes főútvonalak keresztmetszeti méretei viszont már nem kielégítők. Rövid szakaszokon belül változó szélességű beépítés jellemzi a főútvonalakat, és ezért helyenként jármű- és gyalogosforgalom torlódások keletkeznek. Vissza