Bukaresti napló

Előszó

Tisztelt Olvasó!
A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, nem szokványos napló. Nem volt szokásom a naplóírás. Korábbi munkám során, főként a diplomáciában eltöltött két évtized alatt, többször éreztem úgy, hogy olyan eseményeknek voltam szemtanúja, amelyek megérdemlik feljegyzésüket. Ezeket rendszerint fel is jegyeztem és megőriztem, de könyvet soha nem írtam belőlük. Már bukaresti küldetésem kezdetén éreztem, hogy ezek az évek valami olyan izgalmat, ritkán tapasztalt élményt jelenthetnek számomra, amit érdemes - legalább fő vonalakban - rögzíteni. Most sem gondoltam arra - és később sem -, hogy mindennap elővegyem a ceruzát, és feljegyezzem a nap eseményeit. Erre, gyakorta, időm sem volt. A jelentősebb találkozókról, tárgyalásokról, beszélgetésekről, látogatásokról gyűjtöttem a feljegyzéseket, amelyeket azon frissiben kiegészítettem gondolataimmal, következtetéseimmel, élményeimmel. Ezeknek a jegyzeteknek a külügyi vezetés részére hasznosítható magját belefoglaltam hivatalos jelentéseimbe is. Az idő múlásával, már bukaresti tartózkodásom során, érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy ebből egyszer könyvet írok.
1989 karácsonyának mámoros, forradalmi napjaiban úgy éreztem, itt az idő a könyv megírására; hogyan láttam én saját tevékenységem tükrében azt az utat, amely a fordulathoz vezetett. Ekkor természetesen azt hittem, hogy ez egy valódi fordulat, amely nemcsak a diktátort söpörte el, hanem megnyitja az utat egy demokratikus fejlődés felé. Egy olyan demokrácia felé, amely - a hazai változások kiteljesedését is számításba véve - megteremti a két nép egymásra találását. Az önfeledt öröm és lelkesedés, ami a bukaresti utca népét jellemezte, valamint az a leírhatatlan együttérzés, ami a híradásokat izgalommal váró magyar lakosságot eltöltötte, erősítette bennem a hitet, hogy eljött az idő és megteremtődtek a feltételei a megbékélésnek, vitáink lezárásának és közös elindulásunknak valami jobb cél érdekében. Vissza