Előszó
I. FEJEZET.
Két úri gavallér Pompéjiben. A vak virágárús leány.
- Jó napot, Diomedes, Glaukunnál fogsz ma vacsorálni? - kérdé egy nyápic, alacsony termetű római gavallér, aki tunikáját amúgy...
Tovább
Előszó
I. FEJEZET.
Két úri gavallér Pompéjiben. A vak virágárús leány.
- Jó napot, Diomedes, Glaukunnál fogsz ma vacsorálni? - kérdé egy nyápic, alacsony termetű római gavallér, aki tunikáját amúgy divatosan, előkelő hanyagsággal hordotta, amint a nagyúri sarjadékok szokták volt.
- Sajnos, engem nem hívott meg Glaukus, édes Clodiusom, pedig úgy hallom, Pompéjiben Glaukusnak van a legpompásabb konyhája - viszonzá Diomedes, a tekintélyes külsejű római kalmár.
- A konyhája jó, de a borából sohasem ihatom eleget, mert szűk marokkal méri. Elfajzott Galukus az őseitől, azt mondja, ha sokat iszik, másnap rendesen fáj a feje.
- No no - vágott közbe Diomedes - egyéb oka is lehet az ő mértékletességének; úgy hiszem, Glaukus korántsem olyan gazdag, mint a minőt mutatni szeret; inkább a borát kiméli, mint az egészségét.
- Annál inkább kivánatos, hogy nála vacsoráljunk, a míg pénzében tart. Mához egy évre más Glaukust kell csípnünk, Diomedes.
- Mondják, hogy a koczkát is szereti -
- Minden jónak a barátja, s a míg lesz miből vendégeket látnia, mi is barátjai leszünk neki.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal