Fülszöveg
Dr. Nagy Anita 1984-1989 között a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium speciális angol tagozatára, majd 1989-1994 között IVIiskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára járt nappali tagozatra. Egyetemi évei alatt Prof. dr. Zlinszky János vezetésével Salzburgban, Frankfurtban német nyelvű római jogi szeminárium keretében előadásokat tartott.
1992-ben egy szemesztert töltött el Ausztria Bécs Jogi Egyetemén (Jurídicum).
1993-ban Innsbruckban „Európai Integráció" diplomátszerzett.
1994-ben IVIiskolci Egyetemen diplomamunkáját Névai László díjjal tüntették ki.
1994. szeptemberében felvételt nyert mind a Miskolci Városi Bíróságra fogalmazónak, mind pedig a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Deák Ferenc Doktori Iskolájába.
A joggyakorlati idejét a Miskolci Városi Bíróságon és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon töltötte el, mind polgári, büntető és gazdasági ügyekben első és másodfokú eljárásban.
1996-ban jeles eredménnyel szakvizsgázott le, s mindeközben a Miskolci Egyetem...
Tovább

1996-ban jeles eredménnyel szakvizsgázott le, s mindeközben a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Deák Ferenc Doktori Iskolájában is megszerezte a PhD abszolutóriumot.
Időközben többször publikált könyvekben, folyóiratokban, valamint konferenciákon vett részt.
1997-ben kinevezték a Miskolci Városi Bíróságra büntető ügyszakos bírónak. Munkája elismeréseként egy bírócsereprogramban vett részt Németországban, a Német Bíróképző Akadémia szervezésében („Richterhospltation"). 2003-ban ECDL vizsgát tett.
2003-tól a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének főállású oktatója.
2002-2005 között a Miskolci Egyetem Európai Uniós szakjogász posztgraduális képzését elvégezte és európai uniós szakjogász oklevelet szerzett. Az egyetemi és gimnáziumi évei alatt 3 középfokú nyelvvizsgát (angol-orosznémet nyelveken) szerzett.
2008-ban summa cum laude minősítéssel PhD fokozatot szerzett büntetőeljárásjogból.
Vissza