Így éltünk a Délvidéken

Előszó

- Éppen a minap gondolkoztam rajtad! - mondta nemrég egy írástudó, de inkább csak olvasó barátom. - Mik ezek a te írásaid? Valamiféle néprajzi adalékok kiválasztott hétköznapok. vagy éppen különböző fényű történelmi események margójára? Nyelvtudományi dokumentációs anyag, mely elemzésre, konklúziók levonására és... szóval állásfoglalásra ingerel? Boldog tobzódás a fonetikában az irodalmivá kikiáltott e-ző nyelvjárás árnyékában? A természetes elemükben „jóízűen ejtett" szavak kötelezően „szöveghű" írása, szalagra rögzített. valós beszédre hivatkozva? Szóval néprajz? Krónika? Alulról nézett történelem? - Nem mindegy? - vontam meg a vállam. És arra gondoltam, hogy diákkoromban meghalt dédapámmal, akinek én még a testszagára is emlékszem, az elmondható emlékezet szinte kézzel tapintható közelségével foghatunk be majdnem két évszázadot. Meg arra gondoltam, hogy ott valahol, mintegy negyed évszázaddal ezelőtt, az otthoni, dél-tiszavidéki szép szó varázsában mennyire szerettem volna „fölfedezni" a magnetofont a néprajzon kívüli irodalom számára is, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy ilyen vonatkozásban az hol, hogyan és mennyire is van „fölfedezve". A mesterséges és mesterkélt, és csak nagy ritkán mesteri új kifejezésmódok, „egyéni stílusok" őserdei útvesztőin az élő, a mondott szó ízét tűzni a zászlórúdra. Egy variációként. Az egyszeri katona módján, aki az amfiteátrum porondján a malacvisítás utánzása helyett élő malacot sivalkodtatott a köpenye alatt. Még ha ki is fütyülték. (De hisz ettől lett örökéletű.) Krónika? Inkább: ,, Úgy, ahogy vót!" A hivatalos véleményektől függetlenül. A történelmi perspektíván innen. Az ehhez szükséges, ma megkövetelendő precíz adathűség vajon igényként támasztható-e, illetve vállalható-e teljes becsülettel ezekben az írásokban? (Pedig ott van! Néha jobban, mint némelyik történelemkönyvben.) Néprajz? Szociográfia? De hol is a határ az „inkább ez" és az „inkább az" szomszédos halmai közti magashágón? -Tudod... élet. Tán... - mondom. Valóság. Vagy annak egy, hibáival is sok romlást, meg virágot szelíden tükröző darabja. (A nem szelíden tükrözőket ki adná ki a szabad ég alatt?) A mi életünkből. Arról, hogy... valahogy így éltünk Dél-Pannóniában, az Úrnak... Persze hogy nem úgy, ahogy szerettük volna. Vissza