Ünnepek, szokások, babonák I-II.

Előszó

A népszokások valamiképpen mindig a hitvilághoz kapcsolódnak.
Hinni azt lehet, amit az ember még nem tud. A maga gondolkozási rendszerében megmagyarázni nem képes, tehát (egy más rendszer gondolkozása szerint) hinni - legfeljebb nem hinni kényszerül, ez esetben időlegesen magyarázatlan hagyva a számára ismeretlent.
A hitvilágok részint ősi, örökölt, részint új, "behozatali", szerzett (alakított, idomított, az új rendszer szabályai szerint átmagyarázott, hozzátett, kiegészített - elhallgatott, letagadott stb.) képzetek rendszerbe foglalt egésze az apró részletektől a teljes világképekig. A múló idő alatt megértett, mérhetővé vált megismerések a megismerés sorrendjében kerülnek ki a hitvilág szférájából. Természetszerűen kopnak ki onnan, a magától értetődés természetességével lép túl rajtuk az ember, feledve, hogy nemrég még istenségként tisztelte a jelenséget. A tűz istenvoltában ki hinne ma már. A geocentrikus világkép is mekkorát változott! Az más kérdés, hogy közben mennyien meghaltak (és milyen körülmények között!) ezekért a változásokért. (Szentté avatásuk igénye nélkül. Hisz gyilkosaik avattattak szentté.) Amikor a hitrendszerek a társadalmi (politikai) rendszerek "alap"-jává kiáltják ki magukat, a bottal, tüzes vassal hirdetett hit ("Hiszed-e mán?!") módszerei alatt fel sem vetődhet annak a lehetősége, hogy a tüzes vas, vagy forró vizes próbának előbb a vádlók, esetleg a döntőbírák is (legalább utólag!) alávessék magukat a "Jól ítéltem-é?" Isten által való eldöntése érdekében. (Mennyivel gyorsabban haladt volna minden tudomány csak a kereszténység évszázadaiban, ha ez így lehetett volna!...) Vissza