Előszó
Részlet a kötetekből:
Cadignan hercegné titkai
A júliusi forradalom rombolásai után, mikor számos, az udvar által fenntartott arisztokrata vagyon ment tönkre, madame la princesse de Cadignan igen ügyesen, a politikai eseményekre hárította át a saját mérhetetlen tékozlása okozta anyagi romlását. A herceg a királyi családdal együtt menekült Franciaországból, de feleségét Párisban hagyta vissza, mint akinek férje távolléte sérthetetlenséget biztosított, mert a tartozások, miket az eladható birtokok ára nem fedezett, csakis a herceg személyét terhelték. A hitbizomány jövedelmét lefoglalták. Szóval az előkelő család pénzügyi helyzete szintoly kedvezőtlen volt, mint a Bourbonok idősebb ágáé. A hercegné, ki előbbi nevén, mint duchesse de Monfrigneuse, annyira ünnepelt volt, most nagy bölcsen elhatározta, hogy teljes visszavonultságban tölti napjait és elfeledteti magát. Páris akkor az események oly szédületes forgatagába sodródott bele, hogy la duchesse de Monfrigneuse, jelenleg a Cadignan hercegné név homályába rejtőzve, mely név, a júliusi forradalom által felszínre vetett társadalmi szereplők előtt jóformán ismeretlen volt, szinte idegen számba ment.
A tűzön át az égbe
Jókai Mór itt közölt novellája "átváltozottan" az Árnyképek c. kötetben: A szökevény c. alatt jelent meg. Csillag alatt az alábbi jegyzetet közli a szerző:
"Ennek az elbeszélésnek magának is van egy kis története. Nem volt ez spanyolnak szánva. Meséje a magyar közéletből volt véve, alakjai történelmünk typikus, kiváló egyéniségei voltak: az egész a magyar szabadságharczban keletkezett és végződött. Én ezt egész bátorsággal kinyomattam: hiszen nem volt benne se lázítás, se fölségsértés; a fennálló rend sem volt benne megtámadva. Hanem - az ötvenes években éltünk. Bach volt a miniszter. A censura el volt törölve az egész "birodalom"-ban, szabad volt mindent kimonytatni. Csak az volt e helyett behozva, hogy a kinyomtatott munkát elébb be kellett mutatni a rendőrfőnöknek...."
Bús király
Anyai dédapám. Nagyanyám ágya felett díszítette képe a falat. Komolyan, szeretettel nézett ránk, késői unokákra a széles, aranykeretes rámából, a halhatatlanok örök életével. Hol elborult felhőző tekintete, hol szelíden álmodozott s én igyekeztem olvasni szemének titkait. Egy ős magyar mysterium mythosait éreztem e titkokban s áhítattal vetettem őket papírra. Míg írtam e mythosokat, egyre élesebben, hatalmasabban alakult ki lelkemben Ferenc császár kora e kemény magyarjának nemzetes alakja. Bárha már ez az első könyv is, melyet Bús Királyról írtam, méltónak bizonyulna hozzá s az unoka kegyeletéhez.
A gyermek és az oroszlán (Novella, 1826.)
Sűrű őszi köd borult a hercegi kastély téres udvaraira. Pedig már reggeledett, s az itt-ott világosodó ködfátyolon át előtűntek a főtéren összeverődő, sürgő-forgó csoportok. Vadászatra gyülekeztek itt a herceg vendégei az udvari vadászsággal egyetemben; ki lóháton, ki gyalogszerrel. Felismerhető volt a legközelebb állók sietős készülődése. Megeresztették - rövidebbre fogták a kengyelszárakat; a szolgák uraikat szerelték; kézből-kézbe jártak a puskák; bíbelődtek a tölténytáskákkal; helyrecsatolták a borztarisznyákat. A falkár alig bírt az ebekkel: türelmetlenkedtek a pórázon, csaknem magukkal rántották. Föl-fölágaskodott egy-egy paripa; ez makrancos volt, azt meg lovagjának hiúsága tüzelte, akivel a hányavetiség még itt a félhomályban is belevágatta a sarkantyút. Mindnyájan pedig a hercegre várakoztak, s ez, búcsút véve ifjú hitvesétől, felettébb soká késett.
Májusi éj , vagy a vizbefult leány
Dosztojevszkij írja Gogolyról:
"És megjelent Gogoly nevető maszkja a megnevettetés hihetetlen hatalmával, akkora hatalmával, amekkora még sehol, senkiben, egyetlen nép irodalmában sem jutott kifejezésre soha, amióta a világ fönnáll. És ezután a kacagás után Gogoly itt hal meg a szemünk láttára, saját maga döntve sírba magát, mert nem volt ereje hozzá, hogy megalkossa és pontosan meghatározza magának azt az eszményt, amelyen tudott volna nem nevetni."
A Májusi éj, vagy a vizbefult leány Gogolynak egyik legbájosabb és legmulatságosabb népies elbeszélése, - naív mese a kisorosz nép babonás, csodákban hivő világából, amelyet Gogoly teljes szívéből szeretett. A fantasztikum és komikum elegyedése benne a legváltozatosabb hatásokat váltja ki az olvasóból.
Vissza 
