Cérnatánc

Fülszöveg

Egy költészet minősége sok mindenből tevődik össze, de az első szempont a vizsgálatánál mindenképpen az, hogy egyáltalán meg tud-e szólalni. Ahogy a szavakat egymáshoz igazítja, ezen áll vagy bukik. Miklya Zsolt a kötet első versével meggyőz, hogy vérbeli költővel van dolgunk. Szabad vers, de abból a fajtából, amelyik a kötött vers elemeit variálja, illeszti új rendbe. Kiindulópontja, ősmintája a blank jambus, amely tiszta formában csak kétszer bukkan fel: a második és az utolsó sorban. És ennyi támaszték elég neki, hogy antik metrumelemek finom vegyítésével, a soráthajlásokkal, a súlypontok hibátlan elosztásával olyan biztos közeget teremtsen a mondandójának, mintha mondjuk alkaioszi strófákban szólna. Mindezt az olvasó persze nem vizsgálja, csak érzi, mint a víz árját, ahogy ragadja magával, a költő teremtett világába.
És ez a világ nagyon is igényli ezt a szívó-terelő erőt, mert nem olyan képekben fogalmazódik meg, amelyeket kívülről, távolabbról, a verstől eloldódva is szemügyre vehetnénk. Minden ott születik a versben, belülről, onnan, ahol a költői képzelet magával emésztette az emlékeket és helyzeteket, gyerekkorát, szerelmét, álmait. Ha a nyelvi forma erős kohéziója nem fogná őket össze, figyelmünk lecsúszna róluk, eltévedne köztük tanácstalanul. Mert Miklya Zsolt nem a könnyebbik végén fogja meg a dolgot. Nem az ismerős húrokat pengeti, nem a képzelet kitaposott pályáin lépked, noha megvan hozzá minden eszköze és tudása, hanem - ahogy a kötet címét adó versben fogalmaz - "röpköd a kifürkészhetetlen körül".
A Holmi szerkesztőjeként jó néhány éve figyelem ennek a költői világnak az alakulását. Már az elején egy nagyszabású versét közölhettük (Hol a pipaszőr?), amely ennek a kötetnek is egyik alappillére, a későbbieknél bővebben adagolva a tárgyi környezetet és cselekményt, a gyerekkor tényleges és egyben mitologikus világát, segítve az olvasót - ez már a kötet szervező elve is talán - a későbbi, hézagosabb utalások megfejtésében. Vissza