Copperfield Dávid I-VI.

Előszó

Részlet a könyvből:
Dickens csodálatos regényei között (ezek a regények azért csodálatosak, mert tele vannak a legvalóságosabb élet leggyönyörűbb csodáival) a két legcsodálatosabb könyv: a Pickwick-Klub és Copperfield Dávid, - amelyek a két szélső ponton állanak. A Pickwick-Klub kalandok sorozata, amely ugy tűnik fel, mintha Dickensnek személyesen semmi köze nem volna hozzá, Copperfield Dávid szinte önéletrajz, amely ugy tűnik fel, mintha minden alakjához és minden fejezetéhez személyesen volna köze Dickensnek. Copperfield Dávid, - ez nyilvánvaló - maga Dickens, aki elbeszéli a saját életét, és Copperfield Dávid mégis abszolút regény, amelynek olvasása közben megfeledkezik az ember arról, hogy Dickens egyetlenegy művében sem beszél annyit maga-magáról, mint ebben.
Hogy mi ennek az oka? Erre a kérdésre könnyű felelni. Dickens a saját életével szemben is ugy állott, - mint az egész világgal és az egész valósággal szemben. Nem irt naplót és nem fotografált. A szuverén költő szemével nézte a saját életét is, - azzal a szemmel, amelyből állandóan hit, bizalom, jóság, szeretet sugárzott a dolgok felé, amelyeket bearanyozott. De érdekes és izgató ebben a módszerben mégis az, hogy Dickens nemcsak romantikus, hanem realista is egyúttal. A valóságos, az igazi, az életszerű dolgok azok, amelyek megnőnek, megszépülnek, megszinesednek a keze alatt. Chestertonnak van egy megdöbbentően találó formulája erre. Dickens mindig a valóságos embereket irta le, de mindig ugy nézte őket, mint barát vagy ellenség. Milyen termékeny szempont ez egy iróra nézve, - igy lehetne tovább fűzni Chesterton megállapítását. Ki ismeri legjobban az embert: a barátja? Ki ismeri még ennél is jobban: az ellensége. A szeretet melegfényében és a gyűlölet mérges lángjaiban tűnnek föl Dickensnél a valóságos élet emberei: akár tiszta regényt ir, mint amilyen a Pickwick-Klub, akár félig regényt, félig önéletrajzot, mint amilyen Copperfield Dávid. Vissza