A Begum kincse

Előszó

A Crawford-család.

Egy forró augusztusi estén a sárga omnibusz három utast hozott Sandgate városába a vasúti állomásról.
Az egyik utas ötvenesnek látszó férfi, akinek élénk, kifejezésteljes szürke szemei, rövidre nyirt sötét haja és simára borotvált arca volt. Mellette a felesége ült, egy sápadt, finom, törékeny és igen betegnek látszó asszony, - és a leánya, egy körülbelül husz éves fiatal hölgy. A három utas megjelenése eléggé disztingvált, bár ruhájuk régi, elnyűtt és podgyászuk is meglehetős szegényes s arra vall, hogy tulajdonosaik szűkös viszonyok közt élhetnek. Két japán fonott kosár az omnibusz tetején, egy lapos Gladstone-bőrönd, és egy kis bádog doboz, - valamennyi meglehetősen ócska és kopott.
- Nézd, mama! Itt a tenger! - kiáltott a férj. - No, látod, nem hiába vágytál utána.
Az asszony az ablak felé forditotta beesett halvány arcát, nézte a tengert, de csöndes maradt.
- Ha megérkeztünk, mama, - folytatta a férfi - és kipihened magad, kiülhetsz a partra, hogy szivd ezt az erős, sós levegőt. Majd meglátod, milyen jót tesz neked.
Ha egy véletlen figyelő egy pillantást vet e halvány arcra, csak az a meggyőződése lehetett: ezen az asszonyon már semmiféle levegő nem segit.
S a halvány sovány arcban mélyen bennülő nagy szemek már nem sokáig bámulják e földi látványosságokat. Minden testi gyöngesége dacára, Elisabeth Crawford asszony erős lelkű és bátor szellemű teremtés volt. Vissza