Előszó
Bevezetés.
A másfélszáz esztendős török megszállás idején Szeged körül csaknem minden falu elnéptelenedett és elpusztult. A felszabadítás után óriási lakatlan és gazdátlan területek, „puszták" határolták a várost mindenfelől. Érthető, hogy emiatt meglehetősen összezavarodtak a város és a magánosok birtokviszonyai és hogy e zűrzavaros állapotnak sok birtokpér volt a természetes következménye. Szeged város a XVIII. sz.-ban egyebek között elkeseredett pert folytatott a mai Dorozsma község külterületét képező u. h. Kunpuszták birtoklásáért s e perben, okmányok hiányában az akkori szokás szerint, eskü alatt valló igen öregemberek tanúskodtak árról, hogy a perelt kun puszták régebben hová tartoztak. Szegedi, tápai, algyevi, dorozsmai, halasi, kecskeméti és körösi „szavahihető" tanuk igyekeztek ebben az ügyben „igazat" mondani.
De a hamistanuzás és a történelemhamisítás, tudjuk, akkor sem volt már ismeretlen, csak úgy mint manap. Érthető tehát, hogy ezek a sok esetben megvesztegetett tanuk mindenfélét össze-vissza hazudoztak és e mellett „nagyokat mondtak". A sok valótlan és képtelen állítás között azonban talán a legérdekesebb az, amely szerint: „Szeged várossá oly híres és nagy város volt, hogy Dorozsmát és Szent Mihályt is magában foglalta, s tizenhét szép nagy roppant templomok voltak a városban."
Ez a tizenhét templom sokáig kisértett a szegedi helyiérdekű hazafiak képzeletében, sőt kísért még egynémely újabbkori műkedvelő történettudós írásában is. A szegedieknek kétségtelenül hízelgett ez a mese a sok nagy templomról, a város egykori óriási terjedelméről. De csak mese volt ez bizony, mert Szegednek soha sem volt akkora terjedelmi, amely milliós lakosságnak felelt volna meg, de temploma sem volt egyszerre tizenhét, még akkor sem, ha a mai tanyaterületén egykor létezett középkori faluk elpusztult templomait is ide számítjuk.
Ma már biztosan tudjuk, hogy Szeged város területén soha sem volt négynél-ötnél több templom egyszerre. Erről a négy-öt középkori szegedi templomról szólnak a következő sorok.
Vissza