Albert Gábor (1929-2017) a Baranya megyei Egyházas-harasztiban született. Középiskoláit Kőszegen és Pécsett, a bölcsészkart Budapesten végezte.
Több műfajú alkotó: regényt, elbeszélést, szociográfiát és esszét egyaránt írt. A PONT Kiadónál folyamatosan jelentek meg életműsorozatának kötetei.
www.albertgabor.hu
A múlt év végén elhunyt Albert Gábor még maga korrektúrázta ezt a könyvét, amely Esszék és eszmék című sorozatának utolsó, hetedik kötete. A szerző vallomást tesz a „világ dolgairól" éppúgy, mint a „lélek dolgairól", melynek során nemcsak az író, sokkal inkább egy korszak szellemi érdeklődésének erővonalai rajzolódnak ki. A „való világ" például a bukovinai székelyek hányattatásáról, kétszeres „emigrációjáról", letelepítésükről, vagy a német nemzetiség kitelepítéséről tesz fel kérdéseket. Ennek a kérdés-fele-let játéknak - miközben a mögöttünk maradt múlt is megelevenedik - igazi tétje a jövő. A jelen provokációja ad életpulzusokat a jövőnek. S közben nemcsak az író...
Tovább
Fülszöveg
Albert Gábor (1929-2017) a Baranya megyei Egyházas-harasztiban született. Középiskoláit Kőszegen és Pécsett, a bölcsészkart Budapesten végezte.
Több műfajú alkotó: regényt, elbeszélést, szociográfiát és esszét egyaránt írt. A PONT Kiadónál folyamatosan jelentek meg életműsorozatának kötetei.
www.albertgabor.hu
A múlt év végén elhunyt Albert Gábor még maga korrektúrázta ezt a könyvét, amely Esszék és eszmék című sorozatának utolsó, hetedik kötete. A szerző vallomást tesz a „világ dolgairól" éppúgy, mint a „lélek dolgairól", melynek során nemcsak az író, sokkal inkább egy korszak szellemi érdeklődésének erővonalai rajzolódnak ki. A „való világ" például a bukovinai székelyek hányattatásáról, kétszeres „emigrációjáról", letelepítésükről, vagy a német nemzetiség kitelepítéséről tesz fel kérdéseket. Ennek a kérdés-fele-let játéknak - miközben a mögöttünk maradt múlt is megelevenedik - igazi tétje a jövő. A jelen provokációja ad életpulzusokat a jövőnek. S közben nemcsak az író személyiségét, tulajdon, esedeg közösen átélt múltunkat, de várható, alakítható jövőnket is megismerhetjük, ahogy csak a lélek ismerheti meg önmagát, mely a legfontosabbat, az egyetlen lényeget lehetővé teszi. Az életről van szó, a csupa nagybetűs életről, az egyeden és „végső értékmérőről". Ezek az írások is ezt az életet szolgálják, legyenek azok a világ vagy éppen a léleké dolgai. A kettő elválasztha-tadan. Mert minden ország olyan - ez Albert Gábor esszéinek egyik fontos tanúságtétele - amilyennek tulajdon lelkében hittel el meri képzelni, s lelkében felépíti magát. A Csal{ a léle\ ismeri esszésorozata ehhez az építkezéshez kíván hozzájárulni.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.