Csak fiataloknak I-II.

Előszó

A téglával kirakott úton egy ember fut. Furcsán billegő minden lépese: törzse utána biccen mozdulatának: egyik lába rövidebb, mint a másik. Szálából fujtatva áramlik a levegő - barna bőre ragyog a verejtéktől, csuromvíz mindene, mintha folyóból lépett volna elő, vagy alaposan megázott volna, holott erről szó sincs, nyár közepe van, a forró déli nyáré, ráadásul éppen délre jár az idő. Hanem az ember nem kíméli magát. Bicegve fut tovább az élére rakott téglákból kirakott úton. Földek és csőszházak mellett halad el. A határ messze földig egyetlen nagy uradalom, már évtizedek, sőt több mint egy évszázada az, a földek között világosan látni a hajdani rabszolgakunyhók helyét, amelyeket most csőszházakként használnak. Sárból és kőből, olykor fából és földből készültek ezek a viskók, amelyekből, amint lehetett, menekültek a négerek: mert a baj, bánat, betegség forrásai voltak. Hajdanán a négereket ezer és tízezerszámra hozták fekete Afrika földjéről a végtelen amerikai dél síkságait meghódítani. New Orleansba nemcsak földművesnek, rakodómunkásnak is kellettek: a gazdag Mississippi delta valamennyi kincsét a város létfontosságú kikötőjén át szállították tovább. Még aránylag az járt jól - mondták a bölcsebb négerek aki kikerült a földekre, hiszen ott csak estétől reggelig, vagy reggeltől estéig kellett dolgozni, de sohasem jöhetett közbe, mint a kikötőben, egy-egy sürgős rakománnyal megterhelt, gyors kirakásra váró és tovasiető, váratlanul befutó hajó ... Vissza