Érzelmeink mély kútja

Fülszöveg

Kora ifjúságom idején olvastam, hogy egy ókori uralkodó háborúban állt egy másik uralkodóval, és - ahogyan ez már akkor is volt - szövetségben egy harmadik uralkodóval. Annak érdekében, hogy ez az uralkodó titkos üzenetet küldjön szövetségesének, a következőt eszelte ki: egy fiatal fiúnak leborotválták sűrű, göndör haját, a fejbőrére ráírták a titkos üzenetet, aztán megvárták, amíg megnő a haja s akkor útnak indították. A címzetthez érve ismét leborotválták a haját, elolvasták a titkos üzenetet, majd kivégezték a fiút, nehogy más birtokába juthasson az üzenetnek.
Már annak idején felmerült bennem, hogy az írói munka igen hasonlatos az emberek közötti üzenetközvetítéshez. Az említett ókori üzenetközvetítő és a mai író - remélhetőleg - nem a fején kívül, hanem azon belül hordja a mondanivalóját. Másodszor: ez a mondanivaló egyáltalán nem titkos, hanem a legnagyobb mértékben a nyilvánosság számára készült. Harmadszor: manapság nem törvényszerű, hogy kivégezzék az üzenetközvetítőt, miután elvégezte munkáját.
Mindezeket figyelembe véve gondolom, hogy ennek a könyvnek a tartalma is üzenet, elsősorban kortársaim számára. Rövidebb-hosszabb elbeszélésekbe zárt üzenet arról, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk? A jelenről való ismereteimet továbbítom, abban a reményben, hogy szellemi szövetségesre lelek az olvasóban, hogy mondandóim továbbgondolására késztetem az olvasót s ennek folytán közös erőfeszítéssel kutatjuk korunkat, benne személyiségünk titkait. S ennek a közös munkának az eredményeként, könnyebben rálelhetünk gyengéinkre is, közösen vállalandó, szükséges tetteinkre is.
És azt is remélem, hogy munkámmal nemcsak megterhelem, hanem jobb kedvre is derítem az olvasót. Vissza