Sam Havadtoy

Előszó

Az ötvenes évek elején Ellie és Avrom Blumberg meglátogatták Andy Warholt New York- i otthonában. Blumbergék a pittsburghi Carnegie Techben töltött évei során a művész legközelebbi barátai közé tartoztak. A reklámművészként dolgozó Warhol sikerei küszöbén egy túlzsúfolt lakásban lakott anyjával az alsó Lexington Avenue-n. (Anyja rendszerint azzal nyugtatta a vendégeket, hogy „Csak addig maradok Andynél, amíg meg nem házasodik") Blumbergéknek különösen tetszett Warhol lelkesedése egy régi dekorációs trükk iránt, melyet még a gazdasági válság idején, serdülőkorában ismert meg. Csipkemintás műanyag lapokkal fedte be a lakás ablakait. Az emigráns amerikaiak, különösen az ír és olasz származásúak körében gyakori volt, hogy - a tisztességesség látszata kedvéért - csipkefüggönyöket aggattak a zugkocsmák utca felőli ablakaira; ugyanakkor még a géppel készült csipkék is jóval többe kerültek, mint a nyomtatott műanyag. Továbbá, mivel részleges áttetszősége révén eltakarta a benti tér látványát, a csipkefüggöny különösen kedvelt volt az újonnan emigráltak körében.
A kelet-európaiak szemében a csipke ugyanakkor összetett kapcsolatban állt a társadalmi osztállyal, a vallással, a történelemmel és a divattal. Andrew Warhol Amerikában élő szlovákiai szülők gyermeke volt - a londoni magyar szülők gyermekéhez, Havadtőy Sámuelhez hasonlóan, aki azonban Budapesten nőtt fel, és most ismét otthonának tekinti az országot. Évtizedekkel később, Havadtőy elkezdett csipkéket gyűjteni, végül pedig képein és szobrain használta fel azokat. Szenvedélye tágabb kontextusát a „Veil/Unveil" című (a divattörténész Elyssa Dimant által a jelen kötet számára írt) érzékletes esszé tárja fel. Warhol volt az, aki meggyőzte fiatal barátját, Havadtőy Sámuelt arról, hogy művészi pályára lépjen. Ugyanakkor azt is megjegyezhetjük, hogy Warhol csipke iránti vonzalma sem ért véget a Lexington Avenuei lakás ablakaira ragasztott műanyag lapokkal. Három nappal az 1987. február 22-i „rutin" műtétje előtt - melybe rövidesen belehalt - Warhol és Miles Davis egy fiatal japán ruhatervező darabjait mutatták be a divatos Tunnel szórakozóhelyen, Manhattan Chelsea kerületében. (Profi modellként Warhol egyszerre képviselte a Zoli és a tekintélyes Ford modellügynökséget.) Egy közeli barátja szerint, aki jelen volt a művész utolsó nyilvános fellépésén, „csipkék folytak le a kabátujjáról."
Kevés olyan dolog van az élettel és halállal kapcsolatban, melyhez ne kapcsolódna valamilyen formában a csipke vagy csipke bordűr mint kiegészítő - legyen szó akár ingekről, blúzokról, koporsódíszekről, menyasszonyi fátylakról, oltárterítőkről, fehérneműkről, csecsemő ruházatokról, függönyökről, vagy karneváli maszkokról. Az írók gyakran folyamodtak a legfrappánsabban talán a csipke „metaforájaként" nevezhető eszközhöz - a legelragadóbb módon Henry James, aki az Egy hölgy arckép Aen a következőképpen mutatja be az ifjú és nincstelen amerikai emigráns Ned Rosiert: „Kedves párizsi lakással rendelkezett, régi spanyol oltárcsipkével dekorálta a helyiségeket, amely körülménnyel nőismerőseinek irigységét vívta ki; a hölgyek kijelentették, hogy Ned kandallói jobban vannak felékesítve, mint némely hercegnő ruhaválla" [Balabán Péter fordítása]. Sarah Burton Kate Middleton cambridge-i hercegné számára készített szigorúan titkos esküvői ruhája óta tudjuk, hogy a bonyolult necc anyagok gyakran komplex ikonografikus tartalommal bírnak.
A fentiekkel ellentétben az egyedi motívumok szinte tökéletesen hiányoznak Havadtőy Sámuel munkáiból, aki csipkelapokat és -darabokat ragaszt a vásznaira, rétegről rétegre, majd festékkel színezi azokat. Mintái ugyanakkor egy adott pillanatra, egy adott helyre és egy adott technikára utaló „rejtett" nyomokat is tartalmaznak, és tisztelettel adóznak a névtelen csipkekészítő nők szorgalma, mesterségbeli tudása és ismeretlen életútja előtt. Havadtőy vásznai az eltitkolás folyamatában fejlődnek: gyakran egy, a vászonra írt mélyen személyes üzenettel kezdődnek, melyet módszeresen tesz olvashatatlanná csipkecsíkokkal, festékkel, és egy záró festékréteggel, ami egy egészen taktilis felületet eredményez. A kész kompozíció ily módon egyfajta palimpszesztként is értelmezhető; és valóban az, „megtapintható" palimpszesztus, mely arra ösztönöz, hogy megfogjuk. Vissza