Előszó
Részlet a folyóiratból:
"Szent Pál apostol gyakran nevezi a keresztény hívőt „meghívott szent"-nek: klétosz hágios. A „meghívott" jelző utal arra, hogy a hívőt az Isten ingyenes irgalma Jézus Krisztus vérében megtisztítva emeli ki a bűn hatalmából és vezeti be szeretett Fiának országába (Kor. 1, 13). A „szent" ezt az új állapotot jelenti. Akit az Isten kiválasztott, hatékonyan meghívott, az részese lett a messiási ország Ígéreteinek, új teremtménnyé vált, Isten fogadott gyermeke és a Szentlélek temploma lett, részese a titokzatos közösségnek, amely egy testet alkot Krisztus fősége alatt. A „szent" hivatva van arra, hogy részt vegyen az újszövetség istentiszteletében. Ennek feltétele, hogy élete legyen tiszta és Istennek tetsző áldozat, „szent és élő áldozat Isten színe előtt" (Rom. 12, 1). Pál gondolkodásában a „szent" nem szatirikus fogalom. Pál szembe állítja a keresztényt, aki már eljutott a szent élet teljességére, aki tökéletes, „teleios", azzal, aki oktalan gyermek módjára tapogatódzik az új élet útján (1 Kor. 2, 1). A „hagios" tehát állapot és cél, modern szóval talán azt mondhatnám: magatartás és eszmény. Jelzi, hogy a keresztény Isten szolgálatára van lefoglalva, szentelve, de jelzi azt is, hogy ennek az új életnek a valósága még nem teljes bennünk. „Kiválasztott, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk színe előtt" (Ff. 1, 4). „Mert ez az Isten akarata, a ti megszentelődéstek" (1 Tesz. 4, 3). Mikor Pál a keresztényeket „szent"-nek nevezi, az ószövetségi kinyilatkoztatás legmélyebb vallásos fogalmát alkalmazza a hívőkre. Szent a megközelíthetetlen isteni fenség, a mindenekfelett álló isteni lét, az Isten emberi tekintet előtt fel nem táruló belső világa, amely előtt a hódolat szavával borul le a teremtmény és az angyalok énekével zengi: „Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene." Az ószövetségben a szent elsősorban kultikus fogalom, amelyhez természetszerűen csatlakozik az etikai mozzanat. Mikor Pál a megkeresztelt emberre alkalmazza, akkor kidomborodik az etikai jelleg: aki a szent Isten szolgálatában áll, akit Isten lefoglalt, annak tisztának és szeplőtelennek kell lennie életvitelében. Minthogy pedig ez a szentség a kegyelmi megszentelődéssel nem érte még el teljességét, azért a keresztény élet szünet nélkül haladás a teljesség felé, „míg mindnyájan el nem jutunk a hit egységére, férfiúi életkorra, amelynek mértéke Krisztus teljessége" (Ef. 4, 13).1 Talán mondanunk sem kell, hogy Szent Pál embereszménye, a „szent" sohasem hatotta át teljességgel a keresztény világot. Vonzóereje is csökkent az idők folyamán, ma pedig csaknem idegenné vált a modern ember számára. A ma embere azt hangsúlyozza, hogy az embernek a földhöz kell hűnek lennie. Eszménye nem a „szent", a.titokzatos Numen kegyelmi ajándékából élő vándora az örökkévalóságnak, hanem a hős, aki saját elméjének és akaratának mértéke szerint uralkodik a világ felett. A „szent" feledésbe merül, elveszti korábbi tekintélyét. A modern ember a tudomány és a művészet embere, a hatalom embere. A nagy tömegek pedig a mindennap gondjai és örömei közt élnek, idegenkedve és ellenségesen mennek el a hajdan világot mozgató eszmény mellett."
Vissza 
