Csángó strófák

Előszó

A magyar nyelvjáráskutatásban a XX. századi írott népi szövegek közlése és földolgozása igen-igen elhanyagolt. Alig jelent meg olyan jelenkori népi följegyzés, amelyiket a dialektológusok hasznosíthattak volna további kutatásaikban. Korai, de nemigen követett példát mutatott pedig erre Yrjö Wichmann, aki ismert csángó szótárában (Wörterbuch des Ungarischen Moldauer Nord-Csángó - und des Hétfaluer Csángó-Dialektes. Helsinki, 1936.) népi leveleket is közölt. Az ilyen jellegű anyagközlések mind a nyelvjáráskutatás, mind pedig a nyelvtörténeti búvárlatok számára jelentős segítséget nyújthatnak.
Elsősorban az anyanyelvi helyesírást nem ismerő, kétnyelvű személyek írásmechanizmusának a vizsgálata adhat módszerbeli támpontokat korai nyelvemlékeink olvasatához, hiszen szórvány- és szövegemlékeink túlnyomó többsége hasonló körülmények között készült. Másrészt azonban a mai nyelvjáráskutatás számára is tanulsággal szolgálhat a beszélt nyelv és az írott szövegek összevető vizsgálata. Jóllehet a már említett Wichmann-féle közlésen kívül néhány kisebb szöveg megjelent a csángó nyelvjárások területéről, és éppen e füzetke szerzőjétől is, ezek terjedelme nem volt elegendő mélyreható vizsgálatokhoz. Most egyetlen csángó származású személy saját kezű följegyzéseiből ad e füzet egy olyan válogatást, amely már sokoldalú földolgozást tesz lehetővé, s alkalmas általánosságok megállapítására is. Vissza