Csapdafélék

Előszó

Aki ezt a könyvet kezébe veszi, ne várjon tőle vadászkalandokat, sportélményeket. az állatvilág megismerésével kapcsolatos beszámolókat, hangulatos leírásokat, amelyek a vadászkönyvek többségét úgy megkedveltetik. Ez a könyv nem idézheti a vadfogás örömeit, társas sikereit, a várakozás kielégüléseit, a zsákmányszerzés meg az eredményes hazatérés meglepetéseit. Magára hagyja az olvasó vadászt ebbeli izgalomkeresésében. Célja tudományos. Néprajzi. De talán azért mégsem érdektelen. Azt kutatja, vizsgálja, hogyan álltak elő a csapdák: a vadfogásnak az ember hozzájárulásától független, passzív, önmagától működő eszközei, szerszámai. Magára a szerszámra kíváncsi, csak közvetve az emberre, aki azt megalkotta s használatba vette. A vadászat módja érdekli: az elejtés módszere, annak sokféle, de mégsem összefüggéstelen módozataiban. E célból nem a vadat hajtja fel a világ legtöbb tájáról, sokkal inkább ezekkel a vadfogó tárgyakkal, hurkokkal, csapdákkal, csapdafélékkel ismerkedik meg, amelyek az egész világon elterjedtek, és ha nyomozzuk őket, megtalálhatók.
Csalódna, aki például az elefánt- vagy a tigrisvadászat szempontjából ütné fel ezt a munkánkat. Van ugyan szó benne erről is, de nem külön a nagy- és kisvadakról szólván. A nagyvadak együtt szerepelnek a legkisebb rágcsáló kártevőkkel. Az érdekes éppen az, hogy az állatokkal szemben védekező, illetőleg azokat zsákmányul ejtő, a maga létfenntartásáról vadászattal gondoskodó ember lényegében milyen egyforma vagy hasonló eljárásokkal igyekezett biztosítani nagy- és kisvadak elfogására egyaránt irányuló törekvésének csapdaállítással megszervezett módját.
Az angolok, az amerikaiak a maguk nyelvén antropológiának szeretik nevezni a néprajzot, ezekkel a szavakkal: social vagy cultural anthropology. Nos, a mi néprajzunk kulturális, de nem szociális antropológia. Más szóval nem az ősi vadászó embert fogjuk magunk előtt látni hordába verődve, társadalmi kötöttségében (vagy kötetlenségében), primitív világnézetével, házassági, temetkezési szokásával, élelemszerző, életfenntartó berendezkedéseivel, hanem csupán némely, kevés számú vadászó tárgyaival, eszközeivel fogunk foglalkozni, életmódjától szinte megválva, de azért mégis behatóan s összehasonlító alapon. Helytelen azt hinni, hogy a tárgyra specializálódott kutatás idegen az élettől, kiszakítja a dolgot az emberi közösségből. Éppen az alkotó emberhez jut közel az, aki annak tárgyait keletkezésükben, elterjedésükben, változataikban és fejlődésükben vizsgálja. A közelítés módja ugyan objektív, mint a természettudományokban; nem olyan együttérző, az emberrel azonosuló, mint a szociális antropológiában, de azért az emberi szellemnek útját követi ez a néprajz is - a tárgyak vetületében; s azáltal, hogy nagy anyagot dolgoz fel és szélesre tárja ki kutatása ajtaját, végeredményben mégiscsak nem kevés újat is tud mondani: összefüggéseit tárja fel az emberiség ilyen alkotó tevékenységének. Vissza