Előszó
Magyar próza: Magyar valóság
A magyarság készen, éretten lép a Duna-medencébe. Mesterien hadakozik, keresztülszáguld az európai országokon. Kitűnő államszervező, ingathatatlanul megveti a lábát a népek országútján ; hatszáz éven át óvja, védi a maga rendjével a környező fajtákat, melyek még most is őrzik középkori nagyjaink emlékezetét. Nem fokozza le vezető rangunkat Mohács sem, hiába tördelőzik szét az ország s hiába csapolják a vérünket iszonyú századok. Köztudomású, hogy Mátyás korában ugyanannyi a lakosságunk, mint Angliáé: négymillió, A török hódoltság végéig a britek száma megnégyszereződik, a mienk felére apad. Pedig ez a tizennégymilliónyi pusztulás sem fejezi ki igazán a veszteségünket, hiszen eközben özönlik el területeink nagy részét a nemzetiségek. Ha még egyáltalán itt vagyunk és hozzá nem is imigy-amúgy, hanem középeurópai hivatásunk teljes dicsőségével és súlyával, nyilvánvaló, hogy nem pusztán a magasabb hadviselés, vagy államalkotó rátermettség tartott fönn bennünket, nem a kard és kormánypálca tett értünk csodát, még kevésbbé a nyers erőszak. A szellem őrizte meg ezt a tájat fajtánk büvöletében. A Balkántól Ukrajnáig szétáradt a dalunk, hódított a viseletünk, vonzott a magatartásunk.
Honfoglaló őseink kialakult jellemet hoztak magukkal. Határozott észjárást hoztak s eszközül hozzá gazdag, érett, de hajlékony, fejlődésre, gyarapodásra szinte korlátlanul alkalmas nyelvet. Könynyen ragadt ugyan ránk minden, játszva szedtünk föl szavakat, kifejezéseket, új fogalmakat, szokásokat, de megvolt az a képességünk, hogy mindent átidomítottunk vérünkké változtattunk tulajdon hajlamaink szerint. Idestova egy évezrede viaskodnak tollforgatóink, betűvetőink a latin mondatfűzéssel, tolmácsolnak görög, olasz, török, francia, német, angol, spanyol, orosz, horvát, szerb, szlovák, cseh, román, szövegeket, de akármilyen buzgón iparkodtak hozzáhajlitani nyelvünket a világ összes valamire való irodalmához, vegyük csak elő Aranyt, Jókait, Adyt, Móriczot: semmi nem forgatott ki magunkból. Igeragozásunkat kilenc századon át próbáltuk „európaivá" fejleszteni, teleraktuk ilyen mult idővel, olyan mult idővel, még jövő időkkel is s a huszadik században váratlanul viszszaütött eredeti természetünk, kisöpörtük a használatból azt az egész mondvacsinált alakkészletet.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal