Előszó
Részlet:
Husvét
Az eke éle és az igavonó barom boldog ereje kell ahhoz, hogy felhasítsa a téli fagytól kérgessé vált anyaföldet, amikor a tavaszi szántás ideje megérkezik. A szántó ember...
Tovább
Előszó
Részlet:
Husvét
Az eke éle és az igavonó barom boldog ereje kell ahhoz, hogy felhasítsa a téli fagytól kérgessé vált anyaföldet, amikor a tavaszi szántás ideje megérkezik. A szántó ember arcáról hullik a verejték, kemény, izomtövet sajogtató, nagy munka ez. Ugyanekkor a még félholt arcú, kérges rögöt játékos erővel töri át a világ legszebb gyengédsége, a kibúvó fűvecske hegye. Milyen zsenge-gyenge a fű feje, hogyan lehet mégis, hogy utat ver magának és egyik hajnalon már boldogan várja a keletről érkező napsugarat? Csoda ez? Csoda. A tavasz misztikuma ez, rejtelmekbe burkolt égi, szent parancs, megujhodás, feltámadás, örök és irracionális.
Minden a földből születik. Kinő a fa, a fű, a pipacs, a gabonaszár, kinő a házfal, a torony, a felhőkarcoló, a májusfa, felszökken a gejzir, felbugyog a forrás, kikél a tojásból a hamvasszárnyú madár és mind de mind merre nőnek, merre magasodnak, merre szöknek, bugyognak, repülnek? A csillagos egek felé. Minden, de minden az ég felé tör, egekért kiált, minden, de minden a magasságba vágyik, minden feltámadás arra kér utat.
Vissza 
