A halál árnyai/A semmirekellő

Előszó

Részlet a könyvből:

I.
Él itt valahol Oroszországban egy érdemes tudós profeszszor, titkos tanácsos és lovag. Stepanovicsnak hívják, akinek annyi az orosz és külföldi rendjele, hogy valahányszor fölrakja őket, a diákokat szent borzongás járja át, mintha ereklyeborította oltár előtt állanának. Társasága a legelőkelőbb. Az utolsó huszonöt-harminc év alatt nem volt olyan hírneves tudós, akivel ne lett volna benső ismeretségben. Ma már nincsenek barátai, de ha régi barátainak listáján végignéz az ember, ilyen nevekre bukkan: Piragoff, Kawjelin és Nekrassow, a költő. Mindezek őszinte és meleg barátságukkal tisztelték meg Stepanovicsot, aki az összes orosz és három külföldi egyetem levelezőtagja. Ezenkívül még sok minden egyéb, s ez a sok minden egyéb az, ami együttvéve „neves" emberré teszi. Neve népszerű. Minden valamirevaló művelt ember ismeri Oroszországban, a külföldi tanszékeken pedig ezekkel a díszítő jelzőkkel emlegetik „a híres", „a nagynevű". Azok közé a kisszámú nevek közé tartozik az övé, amelyeket sem ócsárolni, sem gúnyosan emlegetni nem lehet, ha csak rosszízlésű ember hírébe nem akarunk keveredni. És bizonyára így is volna, mert nevemmel egy híres ember képe van egybeforrva, aki rendkívüli tehetségénél fogva a köznek nagy hasznára van. Én szorgalmas és kitartó vagyok, mint a teve, ami igen nagy dolog. Ezenkívül tehetséges vagyok, ami még nagyobb dolog. Mindezeken felül jónevelésű, szerény és becsületes ember is vagyok. Az orrom sohasem dugtam se az irodalomba, se a politikába, sohasem próbáltam tudatlanokkal folytatott viták révén népszerűséget szerezni, sem ünnepi lakomákon, sem kartársaim temetésén sohasem tartottam beszédeket... Tudományos hírnevemen egyetlen folt sincs és senki sem tud rosszat mondani rólam. Vissza