A görög lira gyöngyei

Előszó

Az ó-görög irodalomnak két kiváló tulajdonsága biztosítja az elsőséget az irodalmak között. E két tulajdonság: az eredetiség és a természetes fejlődés. Míg a többi irodalmakban, - a rómaitól kezdve főkép az író tetszésétől függ, melyik műfajt és műformát akarja művelni, addig a görög irodalomban a műfajok genetikusan, egymásból erednek, mintha csak a természet alkotásai volnának. Ámbár a Homeros előtti költészetet nem ismerjük, maga a két csodálatos éposz elárulja, hogy őket is hosszú fejlődés előzte meg, melynek folyamán nemcsak az epikus dalnak jutott szerep, hanem a valószínűleg még régibb lirának is. Ez a lira azonban még aligha fejezett ki egyéni érzelmeket; inkább alkalmisághoz fűződő, közös érzelmek nyilvánultak meg benne, és épen alkalomszerűségénél fogva valószínűleg több epikus, mint lirikus elemből alakult. Az a lirai műforma, mellyel az irodalomban először találkozunk, t. i. az elégia, már egyenes leszármazottja az éposznak. Szintén kisázsiai, ión eredetű s eredetileg nem egyéb, mint a fuvolához énekelt panaszos dal. Époszi eredetét bizonyítja versalakja, a distichon, valamint nyelve, mely szintén ión. Míg azonban az epikus költő teljesen objektiv, személye eltűnik a megénekelt tárgy mögött, addig az elégiában előtérbe lép a költő személyisége azzal a törekvésével, hogy a maga teremtette gondolatok lelkes közlésével a maga meggyőződésének másokat is megnyerjen s helyes belátásra, okos cselekvésre bírjon. Az így keletkezett elégia már nem panaszdal, hanem harci, politikai vagy erkölcsi buzdítás. Vissza