Előszó
Rabbi Akibárói írt regényem, helyesebben: regényes kor- és jellemrajzom életrajzi adatai lényegesen eltérnek azoktól, amelyeket a Talmudban olvasunk. A Talmud szerint rabbi Akiba negyvenéves korában még nem tudott írni és olvasni, regényemben tizenhétéves korában szűnt meg analfabéta lenni, aminek megfelelően változik az az adat is, amely arról szól, hogy a nagy rabbi mikor, hány éves korában érvényesült? A Talmud szerint ötvenötéves korában, regényemben sokkal hamarabb: harmincéves korában A Talmud szerint rabbi Akiba százhúszéves volt, amikor a Bár-Kochba-féle felkeléshez csatlakozott, regényem szerint Akiba ezt férfiélete elején tette.
Mint vallásosan nevelt zsidó, akibe beléoltották1 azt, hogy szentnek, abszolúte szavahihetőnek tartsa a Talmudot, nem akarok ez utóbbival vitába bocsátkozni és készségesen elfogadom az adatait, de mint író, aki csakis valószínű, a lehetőség határát túl nem lépő tényekkel dolgozik, kénytelen voltam a költői és írói szabadságnak lényeges engedményeket tenni. Regényben nem állíthatja az író, hogy hőse százhúszéves korban csatlakozott egy készülő szabadságharchoz, még kevésbé állíthatja azt, hogy abban tevékeny részt is vett. Százhúszéves embernek fizikai állapota - még egy akkora szellemi héroszé is, mint rabbi Akiba volt - nem engedi meg, hogy egy tervezett szabadságharc érdekében olyan tevékenységet fejtsen ki, mint Akiba kifejtett. Hiszen már rabbi Jehusa ben Témoh mondta, ahogy »Atyáink mondásai«-ban olvassuk, hogy a százéves ember olyan, mint a halott, ki már kimult a világból... Már a százéves is ilyen, hát még a százhúszéves!
És éppen így nem állíthatja az író, hogy aki negyvenéves korában még analfabéta volt, az tíz évvel később népének már szellemi fáklyahordozója, legnagyobb szellemi vezére lehetett. A kultúrában és a civilizációban nagyon hátramaradt népnek talán igen, de semmiesetre sem Izraelnek, az ókor legkultúráltabb népének!
A konzervatív olvasó tehát ne dobjon rám követ, hanem fogadja el kimagyarázkodásomat megértő és jóakaratú lélekkel.
Vissza 
