Csipkerózsa

Előszó

A „Csipkerózsa" cím a nyugati világ egyik legismertebb és legkedveltebb meséjére, a „Csipkerózsikára" utal. Nem tudjuk pontosan, milyen régi ez a történet, mivel nincsenek írásos feljegyzések arról, hogy mikor kezdték mesélni a hajdani mesemondók. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy a mese alvó királykisasszonya legalábbis több száz éves. Találkozunk vele egy 14. századi katalán kéziratban (Frayre de Joy e Sor de Placer), egy francia verses regény lapjain a 16. században (Perceforest), valamint a Pentameronében, abban az itáliai mesegyűjteményben, melyet Giambattista Basile adott ki 1636-ban. És ha Kelet felé nézünk, megtaláljuk még ezeknél is régebbi kínai és arab nyelvű változatait. Régebbi évszázadokban a tündérmeséket nem csupán kisgyerekeknek szóló történeteknek tartották. Rémítőbbek (és pajzánabbak!) voltak, mint az általunk ismert Disney-stílusú mesék, és többnyire idősebbekből és fiatalabbakból álló vegyes életkorú hallgatóság előtt mondták el őket. Az itáliai „Csipkerózsikában" nem egy királyfi gyöngéd csókja ébreszti fel a királylányt, hanem a két gyermek, akiknek életet ad, miközben mélyen alszik. Irodalomtudósok szerint az itáliai „Csipkerózsika" ihlette a francia Charles Perrault-t, hogy megírja a mese híres változatát, amely 1697-ben jelent meg, Párizsban. Perrault az általa jól ismert francia királyi udvarhoz nagyon hasonló, elegáns kastélyban helyezi el „Csipkerózsikát". Beleírja a történetbe a bosszúvágyó gonosz boszorkány alakját és egyéb részleteket. Az ő meséje (akárcsak Basiléé) nem azzal végződik, hogy a királykisasszony felébred, és utána „boldogan éltek, míg meg nem haltak". Nem; ezekben a régebbi változatokban a királyfi hazaviszi Csipkerózsikát és kettőjük gyermekeit a saját királyságába, ahol távollétében emberevő, gonosz anyja uralkodik. Azután felül a lovára, és elvágtat a háborúba, új családját anyja gondjaira bízva. Vissza