Előszó
Részlet a könyvből:
A nap ragyogóan sütött le egy gyönyörű szép mezőre. Annak a mezőnek messze földön nem volt párja, olyan szép volt. Az egyik oldalán magas, szép, zöld fák szegélyezték és elfogták az északi hideg szelet, a másik oldalán délfelé, kristálytiszta vizű patak csörgedezett és behatárolta a mezőt.
Minden virág szebb és pompásabb volt azon a mezőn, ennek selymes volt a füve, illatos a levegője.
Meg is volt ám annak az oka, hogy miért volt az a völgyecske oly igen szép.
Oda jártak esténként és éjjelenként az apró virágtündérek játszani, táncolni, énekelni.
Az emberek régi hagyományok után beszélték is ezt, sőt elnevezték a völgyet Tündérvölgynek.
Nyár volt és a nap már nyugat felé tartott; ezen a szép nyári délutánon a Tündérvölgy szélén, a fa árnyékában egy szép pásztorfiu aludt.
A fiútól két lépésnyire egy kis tündérke ült a fűben és vigyázott az alvóra.
Rá is fért a gondos tündérke kedvessége, szegény fiu máskülönben nem tudott volna aludni, mert szúnyogok, legyek, darazsak, mezei egerek háborgatták volna, de a kis tündér nem engedte őket közel jönni.
Amint a kis tündér ott ül és őrzi az alvó pásztorfiut, egy másik kis bohó tündérke kerül a háta mögé és hirtelen befogja szemét.
- Ki vagyok? - kérdezte a kis tündér.
- Pistika! - felelt ez.
- Jól van, eltaláltad, - szólt Pistika, - de mit csinálsz itt egész délután, kedves Milla, talán csak nem ennek a fiatal óriásnak az álma felett őrködöl.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal