Csontcsillagosok

Előszó

"Nekem azt mondták az iskolán, hogy fogjam keményen a beosztottaimat, mert ha látják, hogy kicsit is engedékeny vagyok, visszaélnek vele. Az első találkozáskor olyan magas hangot ütöttem meg, hogy szinte visszhangzott az alakulótér. Délben hivatott a politikai helyettes és figyelmeztetett, hogy ne hangerővel, hanem emberséggel közelítsek a katonákhoz. Délután rámszólt a szolgálatvezető, hogy legyek kemény, mert különben a fejemre nőnek a honvédek. A késő délutáni eligazításkor a századparancsnok arról beszélt, hogy magatartásunkat mindig az adott helyzethez kell igazítani: ha szükséges, emeljük meg a hangunkat, de általában ne kiabáljunk, igyekezzünk megismerni a beosztottjainkat és a módszert mindig az adott személyhez, helyzethez igazítsuk... Szóval tanácsot sokat kaptam. De mit történt másnap. Mint alegységügyeletes az ebédlőbe vezettem a a századot. Nótát vezényeltem s erre ahányan voltak, annyiféle módon és rettentő fals hangon kezdtek énekelni. Nyomban láttam, hogy bosszantani akarnak. Megállítottam a századot, majd futást vezényeltem. Miután kétszer körülfutották az alakulóteret, ismét nótát vezényelten. Újra csak fals hangot hallattak valamennyien. Ismét futás következett. Ekkor lépett közbe az egységügyeletes tiszt s beküldött bennünket az ebédlőbe. Engem félrehívott és azt mondta, ha még egyszer meglátja, hogy így bánok a katonákkal, megfenyíttet. Nekem az egész parancsnoki munkától elment a kedvem. Hát miért a parancsnokukat bosszantó katonáknak adnak igazat?..." Vissza