Kapu 1999/10.

Előszó

Kedves Olvasó,
már hányadszor hullottak le a falevelek, és még mindig nem kaptuk meg az ígért pénzt. Most egy potenciális hirdető késlekedik. Ebből szeretnénk átalakítani folyóiratunkat. Ha figyelték, már elkezdtük. Növeltük a riport-rovatunk terjedelmét. Kezdetben azt hittem, hogy e drága és ezért is kihaló műfajból nem kapunk elég anyagot. Bőven kapunk. Csak győzzem fizetni, meg hál' Istennek ingyen is szállítanak jobb érzésű újságírók. Már a szívósabbja. Észrevehették, hogy a magyar sajtó átalakult az elmúlt tíz évben. A bulvárosodott lapokban nincs igény a komolyabb hangvételű riportokra, meg tényleg nagyon sokba kerül; hisz hetekig készülhet az oknyomozó riport, és tessék közben fizetni a benzint, a szállodát, a honoráriumot, és vállalni kell utána a balhét. Politikai napilapokban elő-elő fordul ez a műfaj, de ott korlátozott a terjedelem. Erdélyi István rovatvezetőnk mohó lelkiismeretességgel szerzi a kliensektől az érdekesebbnél is jobb riportokat. Furcsa lerakodóhely lett szerkesztőségünk. Nagyon sok olyan anyagot hoznak szerzőink, amit másutt nem mernek leadni. Az érdekcenzúra ártalmas a riport kényes műfajára. Kérdezik: "Le mered hozni?". Persze hogy lehozom, ha megalapozott és bizonyíthatók a tények. Lehet, hogy még nem ütöttek jól az orromra, de még hiszek az egyre jobban szűkülő sajtószabadságunkban. Ha emlékeznek, mi adtuk le először Mogilievicsről azt az írást, amit másnap vezető napilapok citáltak, persze anélkül (méla irigység), hogy megemlítették volna folyóiratunk nevét. A Postabank-ügyet is mi feszegettük először, midőn Princz úr még fényesen országlott. Nyáron mi kezdtük piszkálni a feledésre ítélt olajügyeket is.
Hát most meg is kaptuk a magunkét! Két évvel ezelőtt dr. Bába úr szegedi sztárügyvéd (aki az olajosok védőszent-ügyvédje volt a bíróságokon), személyiségét dezavuáló cikkecskével tiszteltük meg. Pedig komolyan gondoltuk, amit leírtunk. Bába úr rutinosan beperelt, s jóságos jogtanácsosunk és barátunk, dr. Tímár képviselő úr - egyébként még jó jogász is - előre megmondta, hogy elmeszelnek minket. Minek kell sültparasztozni! Nos, megvolt a tárgyalás (hamarabb tűzték ki, mint Kovács bankár aranycsempészési ügyét), s buktunk. Bába sztárügyvéd úr Szeged minden napsugarával mosolygott és megnyugodott, hogy mégsem sültparaszt meg bunkó, mi meg szégyellhettük magunkat. Csúfos helyzet volt, na! Elnézést kértem tőle, de ne bocsánatot. Bába úr legyintett (hiszen közismert gazdagsága, még a tévében dicsekedik is vele), hogyha már nem ítélte meg a bíróság az általa kért milliókat, ami nekünk már kétségbeejtően nagy összeg, szóval e potom kártérítés végrehajtását nem kéri. Nem lettem hálás, de megkönnyebbültem. Csend is volt majdnem egy évig.
Vissza