Üzentek értem

Előszó

CSONTOS VILMOS, barsi költő.
Feketehajú, bánatosszemű, halk fiatalember: egész kedélye, minden szava, irása lira. Ha valóban áll az a tétel, hogy az Úristen tud teremteni lirikus és epikus kedélyeket, akkor Csontos Vilmost minden izében lirikussá formálta, a lirikusoknak abba a fülkéjébe osztotta be aztán, amelyben a pesszimista izű, kissé borongós, de tisztalelkű s nagyon nemes szándékú versírók ülnek.
Csontos Vilmos, garamsallói fiatalember azzal az eltökélt szándékkal ült le néhány esztendővel ezelőtt az asztalhoz, hogy ő költő lesz. Küldetést érzett magában, igen, a szó valóságos értelmében vett küldetést, ahogy azt a legrajongóbb lelkek hiszik: nem rímeket akart faragni s nem verslábakat egymás mögé sorakoztatni, - ő utat szeretett volna mutatni s legfőképpen saját magát kitárni minden embereknek, akik még hisznek a "küldetés'' szó igézetében s bíznak embertársaikban.
Kezdetben csak félénken kopogott, itt-ott jelent meg egy verse, később gondolt nagyot s merészet, (ezek a derék barsi költők ilyenek) és kinyomatta verseit. Anyagi siker, persze nem szegődött hozzá. De biztatást kapott, bátorítást. Versbe foglalta önmagát. Versei egyre tisztultabbak lettek, világnézete megformálódott, szenvedés, megnemértés tüzén izzott.
Foglalkozása ; asztalos. Az ilyen emberre azt mondják ; autodidakta. Igen, ami tudás, ami külső világból való, azt könyvekből tanulta meg. De a lelket, amely a szemeket olvasásra nógatta, azt ő enmaga adta. Különös, hogy szerte a világban s éppen Szlovenszkón, is: mennyi „iparosköltönk", - (ha szabad ezt a kifejezést használni) választotta foglalkozássá éppen az asztalos mesterséget. Finom, nemes ipar. A gyalupad mellett, a hasított fenyőfaforgácsok éneke mellett van idő elandalodni, elmélkedni és a ceruza is oly közel van a tiszta deszkához, papiroshoz. A munka dala szavakba kívánkozik. Aztán később az önvallomás is. Vissza