Csontváry emlékkiállítása

Előszó

Rég letűnt korok emlékei, messzi keleti tájak vonzották, a Libanon hatalmas hegyláncáig zarándokolt, hogy a napisten városának - Heliopolisnak - romjait, a napfényben úszó kopár sziklákat, az évezredes viharokkal dacoló különleges alakú fákat megfesse. A Libanon koronáit: a cédrusokat két olyan festményének választotta motívumául, amelyek különös lényét, magávalragadó, szuggesztív művészetét talán a legjobban jellemzik. "Zarándoklás a cédrusnál Libanonban" a korábbi, s "Magányos cédrus" a címe a későbbinek. Az előbbin fehérköntösű hódolók járják kultikus táncukat az óriás fa körül, a másikon pedig a hatalmastörzsű fa görcsösen kapasz kodó gyökereivel, előrenyúló, szinte vonagló ágaival magasabbrendű élőlényt sejtet. Mindkét képben magát festette meg: a naiv álmodozót, aki azt képzeli, hogy művészetével hódolatra kényszeríti a világot, - a magányos cédrusban pedig egyedüllétének szimbólumát.
Csontváry a "nagy magányosok" egyike, társtalanul járta végig útját. Alkotásai a századvég feszültségekkel teli időszakának, izgalmas útkereséseinek jellegzetes megnyilatkozásai. Festészetünk egyik legérdekesebb egyénisége. Szertelenségre hajlamos lénye merész festői effektusokra késztette. Szenvedélyes művészi elhivatottságának érzése patológiás megalomániává fokozódott, mely egyre jobban eltávolította az emberektől. Kora kollektív mozgalmaihoz nem kapcsolódott, különös képeinek különös technikáját és stílusát maga teremtette meg. Vissza