Délvidéki elbeszélők válogatott munkái

Előszó

A délvidéki magyar irodalom tulajdonképpen kisebbségi sorsban szüleletti amidőn a magyar lélek, a magyar alkotóerő a viszonyok nehéz nyomása alatt legbelsőbb vonalára húzódott s itt igyekezett életjelt adni magáról. Az első világháború előtti időkben még a tájirodalmak is Pesten születtek, hiszen a vidék íróit minden további nélkül felszippantotta a székesfőváros és szinte nem is a vidékről, hanem egyenesen Budapestről indultak fejlődésük útján. Már akkor is fel-felvetődött a gondolat, hogy az ország külső területein, peremén élő magyarságnak meg kellene alkotnia helyi közművelődési és irodalmi szervezeteit, hiszen a nemzetiségek nagy tömege közölt az itteni magyar társadalomnak ép ezek a szervei hiányoztak. Amíg például a Délvidéken a szerb Maticának majdnem százéves intézménye őrködött a szerb nemzetiség irodalmi és közművelődési élete fölött, a magyarság csak társadalmi egyesületekkel rendelkezett s ezeknek legnagyobb része is csak ép arra volt jó, hogy elszórakoztassa tagjait. Ha magyar író született ezen a területen, még kora ifjúságában elkerült innen s legfeljebb mint örök nosztalgiát hordozta magában a szülőföld élményét. (A középosztálybeli származású Herczeg Ferenc és Kosztolányi Dezső nevét említhetjük itten.) A délvidéki törzsökös magyar nép a háború előtti években nem is adott még soraiból írót és az első népi származású délvidéki magyar írók ép a kisebbségi sors éveiben tűntek fel. (Dudás Kálmán, Herczeg János, Cziráky Imre, Laták István és a többiek.)
Mikor a trianoni ítélet leszakította ezt a területet Magyarország testéről, mintha a köldökzsinórt is eltépték volna, amely az élő, lélekző testet Budapesthez kötötte. Az első esztendők az ájulat súlyos és nehéz évei voltak, a magyarság sokáig szinte eszmélni sem tudott a csapás súlya alatt. Vissza