Előszó
A Magyar Nyelvtudományi Társaság megbízásából 1908 óta (MNy. IV, 433), a magam tanulságára még régibb idő óta gyüjtögetem a szatmármegyei szamosháti nyelvjárás szókincsét. A Társaság a szótár kidolgozásával is megbízott (MNy. X, 285, XIII, 313, XIV, 165). Szótáramat itt veszi az olvasó. Az alábbiakban megismertetem azokat az alapelveket, melyeket kidolgozásában követtem.
Maga a nyelvjárás anyanyelvem. 1908-tól 1915-ig Társaságunk anyagi segítségével gyalog bejártam nemcsak a szatmármegyei szamosháti falukat, hanem a szomszédos nyelvjárásoknak a szamoshátival érintkező széleit is.További nyelvjárásnyomozó munkámban a világháború s az utána következő kataklizmás idők nagyban gátoltak. De a szülőfalumban: Egriben és környékén 1915 óta is folytattam a gyüjtést, sőt szótáram elkészült részébe is folyton toldogattam az újonnan följegyzett adatokat.
Egyedüli forrásom az élőbeszéd. Szótáramban csak olyan adatok fordulnak elő, melyeket saját fülemmel hallottam, s úgy jegyeztem föl. Számtalan szóhoz, kifejezéshez, közmondáshoz emlékeim fűződnek. Sokról meg tudom mondani, hogy kitől, milyen körülmények közt hallottam vagy tanultan.
Szókincsgyűjteményem alapja szülőhelyem: Egri, színmagyar szamosháti falu nyelve, mely egy összefüggő nagyobb nyelvjáráshoz, a szamosháti nyelvjáráshoz tartozik. Szatmár megyében, a Szamos két partján, Szinyérváraljától Mátészalkáig oly sűrűn következnek egymásután a kisebb-nagyobb magyar faluk, hogy néhol a szó szoros értelmében egymást érik. Nagyobb részük ma, fájdalom, idegen megszállás alatt van. Ennek az összefüggő területnek a nyelvjárása szókincs, nyelvszerkezet, hangtan tekintetében az iző Szatmárnémetit és Szatmárhegyet leszámítva, egységesnek mondható. Tőle északra, a Tisza két partján, a tiszaháti, a Túrtól északra Ugocsának menve az ugocsai nyelvjárás, az Ecsesi-láptól délre pedig egy íző nyelvjárás vonul (MNy. XXV, 11.)
Vissza 
