Sculptura Hungarica

Előszó

Aki a következő oldalakat végiglapozza, az az elmúlt huszonöt év magyar szobrászatából válogatott gyűjteményt talál. A főszerep itt tehát a képeké, nem a szavaké. Azoknak legföljebb annyi feladatuk lehet, hogy köszöntsék az olvasót - a nézőt! és mentegetőddzenek. Mert lehet-e olyan antológiát szerkeszteni, amely egy nemzet, és egy történelmi eseményekben ugyancsak bővelkedő korszak minden jellegzetességét bemutatja? Aligha. Az oldalak száma véges, és így sok szép alkotás szükségképpen kimarad. Ez alól a kényszerítő törvény alól nyilván a mi kötetünk sem kivétel.
És még így is: milyen tarkaság! Úgy tűnik, egymással homlokegyenest ellentétes irányzatok küzdenek itt egymással és virulnak egymás mellett. Érzéki élményre és elvont gondolkodásra hivatkozó művek készülnek ugyanazon évben, cizellálókalapács és hegesztőpisztoly működnek egymástól néhány utcányira, fölesküdt újítók és a hagyományok fölesküdt tisztelői egymás mellett mutatják be munkájuk eredményeit, távoli földrészek művészetének hatása keveredik a régi magyar hagyományokkal. Alig van az egyetemes "világművészetnek"olyan irányzata, amelynek nyomára ne lelnénk. Néha már-már kételkedünk: van-e egyáltalán korunknak egységes stílusa? Megszoktuk, hogy a régi századok emlékeit könnyedén összefoglaló stílusnevek címkéi alá sorolhatjuk: ez gótikus, ez reneszánsz, ez barokk, ez romantikus - lesz-e olyan név, ami kortársaink műveire is ugyanúgy ráillik majd? Felel a jövő. Mi most ítélkezzünk óvatosan, mert a túlságos közelség nem mindig megbízható nézőpont: nagyít, és elsősorban a különbséget érvényesíti. Könnyen lehet, hogy ahol mi ma ég és föld különbséget látunk, ott utódaink nyilvánvaló azonosságot és lényegbeli összefüggést fedeznek fel, akárcsak mi a múltban. Vajon az, amit most egyszerűen gótikának, reneszánsznak vagy barokknak nevezünk, az akkor élők szemében nem volt ugyanilyen tarka? Vissza