Közjáték (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből:

1951. szeptember 4-én kora délelőtt megszólalt a telefonom. Szendrő Ferenc, az Ifjúsági Színház igazgatója jelentkezett, és szinte rémült hangon szólalt meg: "Azonnal gyere be a színházba! Képzeld, a minisztérium rám telefonált, hogy ha azonnal nem szerződtetlek, ám lássam a következményeit!" Egy ilyen fenyegetés akkoriban nem volt valami vidám dolog. Egy óra múlva bent voltam a színházban. Szendrő még mindig feldúltan fogadott: "Te vagy a tanú, hogy már két hónappal ezelőtt kértem a minisztériumot, hogy szerződtethesselek, azóta is ostromlom őket, mindig gorombán elutasítottak, hogy szó sem lehet róla. Te is bent voltál, neked is azt mondták." "Nekem nem ezt mondták, nekem azt mondták, hogy fasisztákkal nem állnak szóba." "Na látod, és most még ők fenyegetőznek! Mi történik itt?" Hallgattam. "Tóth Éva most elkészíti a kinevezésedet, légy szíves, töltsd ki ezt az űrlapot, és hozd be a munkakönyvedet. Én majd felviszem a minisztériumba."
Soha semmiféle színházi gyakorlatom nem volt, még irodalmi képzettségem sem, az egyetemen több mindenfélét hallgattam, filozófiából, lélektanból doktoráltam, irodalommal nem is foglalkoztam. Ráadásul akkor már tudtam hogy az Ifjúsági Színházban több olyan dramaturg dolgozik, akik mindegyikének többéves színházi gyakorlata és vagy színházművészeti főiskolai diplomája, vagy egyetemi irodalmi képzettsége van, és most ezeknek legyek a vezetőjük! Felelőtlenség elvállalni - és én habozás nélkül elvállaltam. Persze én tudtam, hogy mitől fordult meg olyan meglepően a minisztérium, de nem mondtam meg Szendrőnek. Aláírni pedig azért írtam alá olyan gyorsan, meg sem kérdezve, mennyi lesz a fizetésem, mert akkor már négy hónapja egy fillért sem kereshettem, az utolsó hetekben pedig már éheztem, napi étkezésem a Gül Baba önkiszolgálójában kilencven fillérért egy tányér leves volt. Mindenesetre így kezdődött a színházi pályafutásom, amelyről ebben a könyvben - egyebek közt - próbálok számot adni... Vissza