A Fáraó igazlátó szeme

Szerző

Dáné Tibor

Szerkesztő

Majtényi Zoltán

Grafikus

Tóth István Ferenc

'Dáné Tibor: A Fáraó igazlátó szeme ' összes példány

Kiadó:	Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadás helye:	Budapest
Kiadás éve:	1979
Kötés típusa:	Vászon
Oldalszám:	310 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv:	Magyar
Méret:	23 cm x 15 cm
ISBN:	963-11-1420-1
Megjegyzés:	Fekete-fehér illusztrációkkal.

Értesítőt kérek a kiadóról

A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról

Fülszöveg

A fiatal és nagyon tehetséges trón-jelölt Ikhn-Athon herceg, a leendő nagy fáraó felderítő útra küldi egyik legrátermettebb írnokát, Áthá-Rát: megbízza azzal, hogy jegyezzen föl mindent, amit csak észlel. Milyen emberek élnek amarra fönt északon? A több pompás vízi járművől álló hajóraj átevez a Dardanellákon, végighalad a Fekete-tenger délnyugati partvidékén, és mélyen behatol a Duna deltájába. Az útvonal meletti barbár törzsekkel és a zordon éghajlattal viaskodva, meglepően messzire jut el a válogatott kis csapat, végül azonban úgyszólván az egész legénység elpusztul, Áthá-Rá csupán harmadmagával marad életben. Hogy értékes feljegyzései el ne vesszenek, aranytokba dugja útközben írott naplóját, s elrejti valamilyen roppant nagy fa odvában...

Tartalom

Istenek tusája
I. fejezet, amelyben egy sárga bőrlabda nagyot puffan Áthá-Rá hátán, és ebből kiderül, hogy pár ezer évvel ezelőtt nehezebb volt a kisdiákok élete, mint manapság	5
II. fejezet, amelyben kiderül, hogy új isten támadt a nép szívében, mert az új istenek rendesen olyankor születnek, amikor már éppen ideje, hogy megszülessenek	11
III. fejezet, amelyben a sárga bőrlabda árván marad, mert Áthá-Rá szembe nézett Ámon isten főpapjával	14
IV. fejezet, amelyben a tokvonsiti Párduc legyőzi a khunumui Gazellát, és Shuti zálogba teszi apja múmiáját	17
V. fejezet, amelyben az egyik tolvajból úgy lesz népvezér, hogy a másik tolvaj fejére köp	21
VI. fejezet, amely azt példázza, hogy évezredekkel ezelőtt is olyan volt az igazság, mint manapság: rombolt és épített, de mindig előrevitt azon az úton, amelyet történelemnek nevezünk	25
VII. fejezet, amelyben Áthá-rá nem érti meg a szépséges Nefer-Iti furcsa üzenetét, de azért vigyáz arra, hogy Mena néne nyelvét a kutyák meg nem egyék	35
VIII. fejezet, amelyben Toth-Hor a fáraó parancsára leszáll a pokolba, és felhozza onnan Nofer-ba-ra tekintetes urat	40
IX. fejezet, amelyben sok szó esik az igazságról, s mégsem tudjuk meg, hogy mi a világ rendje, pedig két pohár bor vagy két hajó kirakása között is csak erről elmélkedtek háromezer évvel ennek előtte	54
X. fejezet, amelyben Áthá-Rá elábrándozik egy szép történeten, de az kacagja őt szembe, aki még sohasem járt így	58
XI. fejezet, amelyben Nofer-ba-ra úgy gondolja, hogy öt karika arany többet ér, mint rövid úton megismerni a túlvilág isteneit	63
XII. fejezet, amelyben a nagytekintetű Sanuph úr, a dolgok rendjének kutatója, váratlanul megjelenik, sok bölcs dolgot mond, aztán örökre eltűnik Áthá-Rá életéből	68
XIII. fejezet, amelyben kiderül, hogy Athon isten erősebb egy arany szkarabeusz bogárnál, de azért mégsem mindegy, hogy ki lesz a győztes az istenek háborújában: Athon-e vagy Ámon	74
XIV. fejezet, amelyben nem tudjuk meg, hogy voltaképpen mit is akart mondani Salum-Het úr, mert Áthá-Rá az Ámon-papok fülét a tanácsterem közepébe löki, és az események új irányt vesznek	83
XV. fejezet, amelyben az eljövendő fáraó parancsát mindenki követi, csak ő maga nem teljesítheti szíve vágyát	89
A sárkánykígyó torkában
XVI. fejezet, amelyből kiderül, hogy miként jutottak Ikhn-Athon hajósai a hittiták mezsgyejétn túlra, de hibába szép a világ, ha az emberek boldogságát és egyszerű örömét sötét pillantások kísérik	105
XVII. fejezet, amelyben az események egy pici, meleg leányszív féltve rejtegetett titkáról lebbentik fel a fátylat, és az örök fényű, hideg csillagok alatt néha a legvéresebb valóság is csak olyan, mint az álom	124
XVIII. fejezet, amelyben egynémely borzalmas dolog történik, de erről nem lehet tenni, mert az árulás árulás és a megtorlás megtorlás volt ezelőtt harminc évszázaddal is	130
XIX. fejezet, amelyben Urdu hajói beeveznek a sárkánykígyó torkába, sziklazápor és tűzeső hull, de másnap már az Északi-tenger hideg lehelete vacogtatja a bátor hajósok fogát	140
Az Északi-tenger foglyai
XX. fejezet, amelyben kiderül, hogy néha az ige olyan messze esik a tettől, mint az ég tetején szikrázó csillag az árboc csúcsától	155
XXI. fejezet, amelynek végén langyos szellő keletkezik, és Áthá-Rá megérzi, hogy jön a tavasz, pedig ilyen szó nincs is az egyiptomi nyelvben	166
XXII. fejezet, amelyben azt látjuk, hogy néha már az első tavaszi napsugár csirába cirógat egy-egy magot, s megremeg a szívünk, ha észak fagyos fuvallata seper végig a földeken	172
XXIII. fejezet, amelyben Vörös Liliom az ilioni sírásókra gondol, de azért mégis, vagy talán éppen azért a termésbe szökő kalász énekét zengi a hullámzó fekete vizek felett	179
XXIV. fejezet, amelyben hajók és emberek a lét és nemlét mezsgyején lebegnek, s kit erre, kit arra pottyant a kérlelhetetlen végzet	182
XXV. fejezet, amelyben a Csikaszok Öreganyja átlépi az árnyékvilág küszöbét, de örökségképpen a jövő reménységét hagyja megárvult népének	185
XXVI. fejezet, amelyben még Urdu hajós szívén is elhatalmasodik a kétségbeesés , de végül diadalmaskodik a remény, csak Áthá-Rá lelke lebeg még a lét és nemlét válazstó mezsgyején	191
XXVII. fejezet, amelynek végén kiderül, hogy Farkasfognál nagyobb főnöke a Holdsugár igazabb anyja nem volt még soha a Csikaszok törzsének	196
A gyantás fa nyomában
XXVIII. fejezet, amelyben a fénylő nap eltűnik a felhőtlen égről, és a halhatatlan istenek végrendeletének írnak	207
XXIX. fejezet, amelyben ki-ki a maga mesterségét folytatja, s Urdu szerint ez nem is lehet másképpen: csak Holdsugár és Mithradész feledkezik meg a kötelességéről, de azt egyelőre rajtuk kivül más nem tudja	218
XXX. fejezet, amelyben megcsillan a szabadulás reménye, régi barátságok helyét új érzések foglalják el, de azért Áthá-Rá nem feledkezik meg arról, hogy az istenek nem szoktak könnyezni	226
XXXI. fejezet, amelyben csak annyi történik, hogy Urdu és harci nép baj nélkül megérkezik a gyantás fák erdejébe	230
XXXII. fejezet, amelyben Áthá-Rá nem követ el öngyilkosságot, csak azért, mert tudja, hogy egyszer majd meg kell halnia	233
XXXIII. fejezet, amelyből kiderül, hogy jaj azoknak, akik fejükre idézik a harcok fúriáit, jaj a legyőzötteknek, de jaj a győzteseknek is	237
Végzetisten Markában
XXXIV. fejezet, amelyben Urdu harci népe megindul hazafelé, learatja a pusztító harcok megérdemelt jutalmát, az együgyü halandók pedig nem keresik az isteni észjárás rejtelmeit, mert a vezér vezér marad, az isten isten, még akkor is, ha dolgoznia kell, amikor enni akar	245
XXXV. fejezet, amelyben minden jó, mert a vége jó; Urdu és barátai fedél alá jutnak, s Áthá-Ra örök barátságot köt Szibával	251
XXXVI. fejezet, amelyben Áthá-Rá hiába csinál száz meg száz talizmánt, a végzetét, senki sem kerülheti el, még talán maga Áthá-Rá és barátai sem	264
XXXVII. fejezet, amelyben úgy rémlik, hogy vége mindennek, de Sziba megmenti az aranytokot, és élni, küzdeni kell tovább, bár Áthá-R és Juzsua nem gondolnak rá, csak ülnek mély bánatba roskadtan, s még Szibával sem törődik senki, pedig ő a nap hőse	269
XXXVIII. fejezet, amelyben hőseink ismét emberekkel találkoznak, barátságos bizalmatlansággal fogadják őket, de azért nem tudják, hogy mit rejt számukra a jövendő	272
XXXIX. fejezet, amelyben megtudjuk, hogy ki az a Mennydörgő, de Áthá-Rá még csak nem is sejti, hogy mit forgat a fejében	276
XL. fejezet, amelyből kiderül, hogy sorsisten útjai kiszámíthatatlanok, mert Áthá-Rá életében olyan fordulat áll be, amit nem remélt volna a kétségbeesés pillanataiban	281
XLI. fejezet, amelyben Áthá-Rá megismerkedik a törzsbeliek egy s más szokásával, Juzsua visszadja a vezéri hatalmat, Méhvadász pedig úgy képzeli, hogy akinek a hatalmasok tekintélyt adtak, észt is adnak hozzá, és azt a törzsbeliek el is hiszik neki	288
XLII. fejezet, amelyben Áthá-Rá nagyfőnök új, ismeretlen ösvényekre vezeti a Vaddisznó népét, de ebben nincs semmi dicséretre méltő, mert a kényszerűség nem érdem	297
XLIII. fejezet, amelyben Sziba egyetlen ugrása hosszabb, mint egy kis cickány száz futólépése, mégis Áthá-Rá hűséggel vállalja a sorsot, amely osztályrészéül jutott	301
XLIV. fejezet, amelyben a fáraó aranytokjának titkát a harmatszemek közé vegyült könnycseppek sem árulhatják el többé	308
Epilógus	313