Az állatok dalolnak

Fülszöveg

E könyvecske, legjobb tudomásom szerint, az egyetlen háborúellenes munka, mely a hitleri Európában megjelent. Igaz, hogy csak nagyon rövid ideig, - mindössze hat hétig -volt forgalomban, mert, amint az idecsatolt elkobzási végzés mondja, "legilletékesebb megállapítása szerint" a verseknek háborúellenes célzatuk van és a hadviselés érdekeit hátrányosan érintik! Ebben viszont "legilletékesebb"-nek volt igaza, mert e versek minden sora csupa epéből, maró lúgból, savból és gennyből íródott, amint azt kitűnő barátom, Parragi György annakidején megjegyezte s egy elkeseredett kísérlet volt a közvélemény felrázására. A kis kötet akkori sikerére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az első kiadás (3000 példány) Kolozsváron két hét alatt elfogyott s csak itt-ott maradt belőle mutatóba néhány darab. Pestre mindössze 50 példányt csempésztem fel később. A második kiadás már halva született: az ügyészség emberei elcipelték összehajtogatott ív-alakban, kötetlenül s bedobálták a kolozsvári törvényszék bűnjel-kamrájába, miközben jómagam, - a rendőrségnél és kémelhárítónál lévő barátaim figyelmeztetésére - sietve menekültem Budapestre, ahol a közvetlen veszély elmúltával a Bartha Albert ny. hadügyminiszter alatt működött Kossuth Pártban mint politikaifőtitkár, megkezdtem a politikai síkon is az őrület elleni harcot, melyet addig katonai és irodalmi téren folytattam. (1943 nyarán voltunk.)
Sokan kérdezték tőlem, hogy hogyan játszottam ki az első kiadás alkalmával a cenzúra éberségét? A felelet egyszerű: az akkori kolozsvári katonai cenzor, Demjén János t. hadnagy, maga is németellenes volt s vállalta az engedélyezésért ráháruló esetleges felelősséget (el is csapták emiatt), az ügyészségi cenzúrán ugyanaz az Albrecht Zoltán engedélyezte, aki később felsőbb utasításra kénytelen volt elkoboztatni a könyvet.
A kötetről annakidején elsőnek a "Népszava" adott hírt. "Minden embernek föl kellene figyelnie arra, amit Dánér Lajos állatai dalolnak." Minden ember nem figyelt föl rá, de igenis fölfigyelt a "legilletékesebb", akiről máig sem tudom, hogy kicsoda lehetett. Jellemző, hogy a "Népszava" egy hosszú, kimerítő kritikát írt a könyvről, de cenzúra mindössze hat sort engedélyezett. "A Mai nap" és a "Magyar Nemzet" még rosszabbul jártak: egy sort sem írhattak róla, pedig Parragi György háromszor is kísérletezett. Kolozsváron a Keleti Újság (jobboldali lap volt) támadott s így kritikája átment a cenzúrán, de a támadó cikk is elismerte, hogy "Dánér Lajos szatíráiban van sok só és sav, bátorságánál több vakmerőség, melynek kiállása Heine-t idézi az olvasó emlékezetébe". Az "Ellenzék" hasonló hangnemben írt. Arra azonban egyik lap sem volt kapható,, hogy bár négy sort idézzen a kötetből.
Most, a demokrácia szabad levegőjén, átnyújtom ezt a kis munkát a magyarországi közönségnek, mely annakidején nem juthatott hozzá. Jelentősége inkább politikai, mint költészeti s ha itt-ott az olvasó "szürkébb" darabra bukkan, bizonyára megérti, hogy ezek a színtelenebb versecskék csak a csípős sorok bujtatására és elkendőzésére szolgáltak. Egy elkeseredett szellemi és politikai harc dokumentuma ez a könyvecske, mely hivatva van bizonyítani az utókornak, hogy a fasizmus elleni háborúban kétségbeesésünkben még - az állatokat is segítségül hívtuk.
Budapest, 1945 novemberében
Dánér Lajos Vissza