Ibsen

Előszó

AZ ELSŐ BENYOMÁSOK

Ibsen Henrik 1828-ban született egy négyezer lakosú norvég kisvárosban, Skienben. Hazája sok évszázados gazdasági és politikai függőség után 1814-ben vált el Dániától, s lett önálló ország. A két északi germán nép nyelve addig közös volt, pontosabban a hódító dánoké nem hagyta fejlődni a közeli rokon norvéget. A művelt emberek dánul írtak, dánul gondolkoztak, a norvég csak mint tájnyelv élt a parasztházakban és halászkalibákban. Ilyen állapotról álmodoztak a Habsburg-uralkodók.
Ibsen gyermekkora arra az időszakra esik, mikor az önállóvá vált hazában az írók egy-két évtized alatt megteremtik a norvég irodalmi nyelvet. Az ő nemzedékére vár majd a feladat, hogy a frissiben megalkotott szerszámmal megformálja a norvég élet sajátos vonásait, s az elmaradt irodalmat témában és módszereiben korszerűvé tegye. Ezt a hivatást teljesíti Ibsen barátjával és ellenfelével, Björnsonnal. De Ibsen ennél is messzebbre jut. Türelmes, aggályosan szigorú munkával érleli tehetségét hatalmassá, és sok kísérletezés után néhány drámájába belesűríti az egész polgári lét bonyolult, mélyreható ábrázolását. Elmaradt irodalmi körülmények között indult, mégis az ő színművei jutottak el a polgári társadalom katasztrófájának felismeréséhez, s a problémák megszólaltatására olyan kifejező eszközöket teremtett, melyeket az utána következő drámairodalom is átvesz.
A felnőttnek a gyermek az apja - mondja Goethe. Ibsen műveiben is erősen érezni a gyermekkori élmények formáló erejét.
Szülővárosa pietista szellemű, erősen vallásos, jámborul vagy acsarkodva tekintélytisztelő. Az emberek látóköre szűk, gyanakvással, sőt ellenségesen nézik mindazt, ami új. A levegőtlen kisváros tipikus figuráival gyakran megjelenik majd Ibsen drámáiban, s hőseinek egyik alapvető vonása: lázadás a kicsinyesség, a megalkuvás ellen, a teljesség követelése. Vissza