A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
1930-ban született Budapesten, mindkét ágon erdélyi székely családból. Az erdélyi eredet döntő motívum emberi és művészi pályáján. Már a középiskolában feltűnik jó rajzkészségével, melyet a 60-as...
Tovább
Előszó
1930-ban született Budapesten, mindkét ágon erdélyi székely családból. Az erdélyi eredet döntő motívum emberi és művészi pályáján. Már a középiskolában feltűnik jó rajzkészségével, melyet a 60-as évek elejétől módszeres tanulással és képzéssel teljesít ki. Művészi irányítói közül elsősorban Gallé Tibort, Graber Margitot és Tamás Ervint kell megemlítenünk.
Már az első képeit rendkívül jó megfigyelőképesség és ökonómia jellemzik. A közvetlen környezetet, a világ apró jelenségeit hitelesen regisztráló művek az első önálló lépéseket jelentik a művészpályán. Ezt követően a család, a belső világ sajátos témái válnak meghatározóvá életében. Ezeknek fontos lenyomatát adják kiemelkedő figurális alkotásai -, ezek közül is a megkapó szépségű Anyaság, a kompozíciójában is feltűnő Három grácia és a Nemzeti Galéria által megvásárolt Önarckép.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.